2023. június 7., szerda

Tenni a közösségért

A bégaszentgyörgyi önkormányzat folyamatosan a jobb életkörülmények biztosításán dolgozik

A bégaszentgyörgyi község a nemzeti kisebbségeit illetően egy nagyon színesnek mondható közösség. Legtöbben szerbek élnek itt, de sokan vannak még magyarok is Tordán, Magyarittabén, Tamásfalván és Udvarnokon, valamint románok és romák.

Az önkormányzat folyamatosan azon dolgozik, hogy az itthon élőknek jobb életkörülményeket biztosítson, hallottuk Szarka Edittől, a község segédpolgármesterétől, aki egyebek mellett az önkormányzat művelődési életéért, ifjúságáért, idegenforgalmáért és sportéletéért is felelős.

– Az elmúlt időszakban több sikeres pályázatot adtunk át a tartományi titkárságoknál, így a Tartományi Nagyberuházási Igazgatóság 150 millió dinárt hagyott jóvá a község falvaiban az utcák és az utak felújítására, a Tartományi Ifjúsági és Sporttitkárság pedig tizenhárom egyesületünk és sportszövetségünk számára több mint 7 millió dinárt hagyott jóvá a sporttevékenységekre – mesélte a segédpolgármester.

A bégaszentgyörgyi községben a zöld övezetek és a fás területek kialakítására is nagy hangsúlyt fektetnek. Az utóbbi időszakban, együttműködve a Tartományi Településrendezési és Környezetvédelmi Titkársággal, több fásítási akciót is szerveztek.

– Az Ültess fát! program keretében önkormányzatunk területén, az általános iskolákban, a két halastavunkon és Vidán (Banatsko Višnjićevo) a parkban összesen százötven feketefenyő-palántát ültettünk el, amit az Agro Media Group cég biztosított – mondta Szarka Edit.

A segédpolgármestertől megtudtuk azt is, hogy amellett, hogy az önkormányzat területén folytatódnak a családi házak és lakások rehabilitációs programjai, a község kultúrotthonainak a karbantartása, az egyházak, vallási közösségek, és civil szervezetek támogatása, a fiatalok és a családok támogatásáról sem feledkeznek meg.

– Folytatjuk a községben élő középiskolások ingyenes utaztatását a nagybecskereki középiskolákba, valamint a 2022/2023-as iskolaévben támogatjuk a községben élő egyetemistákat is. Harminc hallgatónak havi 13.000 dináros ösztöndíjat biztosítunk tíz hónapon keresztül, valamint huszonhat egyetemistát támogattunk egy egyszeri segéllyel, összesen 30.000 dinárral – számolt be a segédpolgármester.

Az önkormányzat további tervei között szerepel a határutak karbantartása, aktív foglalkoztatáspolitikai intézkedések végrehajtása, valamint a toráki Román Népművészeti Múzeum befejezése is.

Nyitókép: A bégaszentgyörgyi önkormányzat épülete (Fotó: Vidács Hajnalka)