2024. április 18., csütörtök
NBA

Denveri történelem

A franchise története során először jutott be az NBA nagydöntőjébe a Denver, miután a Lakers elleni nyugati főcsoportdöntős széria negyedik – második Los Angeles-i – mérkőzését is megnyerte. Nikola Jokićék néhány percnyi kiegyenlített játék után egyre komolyabb hátrányt szedtek össze, LeBron Jamesen és társain látszott, hogy az ő szempontjukból 0:3-as állás ellenére sem mondtak le a továbbjutásról. A Nuggets hátránya a nagyszünetben volt a legnagyobb, ekkor 73:58 állt a kijelzőn, azonban a térfélcserét követően Mike Malone szemmel láthatóan fel tudta rázni legénységét, és a 36:16-ra lehozott harmadik periódus a vendégek teljes visszatérését jelentette, sőt, a hajrában a Lakers futott az eredmény után.

Alig több mint egy perccel az órán Anthony Davis két precíz büntetője egált hozott (111:111), majd a következő denveri támadásnál a Joker szerzett kosarat – mint később kiderült, győztes kétpontost. A hátralévő időben ugyanis a Lakers már nem tudott betalálni, LeBron utolsó betörésénél Jamal Murray fogta piócatapadással a Királyt, a nehéz helyzetből elengedett dobást pedig a teljes playoffban kiváló védőmunkát hozó Aaron Gordon blokkolta le. James játékára egyébként nem lehetett panasz, a 38 éves veterán nagyágyú egy assziszt híján tripla duplát jegyzett (40-10-9), ugyanez viszont összejött Jokićnak (30-14-13), aki a nagy ünneplés közepette egy tavaly bevezetett díjat, a nyugati konferenciadöntő MVP-jének járó Magic Johnson-trófeát is átvehette.

Mike Malone a nyugati főcsoportgyőztesnek járó trófeával, mellette Jokić és díja (Fotó: NBA/Getty Images)

Mike Malone a nyugati főcsoportgyőztesnek járó trófeával, mellette Jokić és díja (Fotó: NBA/Getty Images)

A regionális ABA-liga negyeddöntőjének harmadik meccsén a Partizan mintegy harminc ponttal gázolt át a podgoricai Studentski Centaron, így készülhet a Cedevita Olimpija elleni elődöntős párharcra.

NBA, főcsoportdöntő, nyugat: LA Lakers–Denver 111:113 (a sorozatot a Denver nyerte 4:0-ra). ABA-liga, negyeddöntő: Partizan–Studentski Centar 112:83 (a sorozatot a Partizan nyerte 2:1-re).