2024. március 28., csütörtök

Megnyílt a zentai Városi Kisgaléria

Egy új művészeti galériával bővült a Tisza-parti város

A zentai városháza főbejárata mellett pénteken este megnyitották a Városi Kisgalériát, amely a jövőben különféle típusú és formátumú kiállítások rendezésére lesz alkalmas havi rendszerességgel, és bemutatkozási teret biztosít rangos hazai és külföldi művészeknek, valamint pályakezdő fiatal alkotóknak egyaránt. A megnyitón beszédet mondott Gubik Korina és Kokai Elena, a galéria vezetői, akik hangsúlyozták, hogy mekkora öröm számukra, hogy végre sikerült megvalósítani a régi vágyukat és saját galériát nyithattak Zentán. Gubik Korina felhívta a figyelmet arra, hogy abban a pillanatban, amikor a városháza alatti üzlethelyiség megüresedett, ők már akkor elkezdték azt galériának nevezni.

Danijel Babić alkotásai

Danijel Babić alkotásai

– Éreztem, hogy itt galériát kell nyitni és szerencsére pont egy olyan embert kerestem meg ezzel az ötlettel, aki látott benne lehetőséget. A helyi önkormányzat és a Thurzó Lajos Művelődési–Oktatási Központ támogatásának köszönhetően kaptuk el ezt az üzlethelyiséget. Ez egy kamara típusú képgaléria lesz, nem lesznek nagy kiállítások, viszont ez megfelel nekünk, hiszen kevés nagy munkából, vagy sok kisebb munkából folyamatosan tudjuk a kiállításokat cserélni. A terveink szerint 4-5 hetente cserélődnek majd a kiállított alkotások. Úgy hisszük van igény egy ilyen galériára, mivel sok professzionális képzőművész van Zentán. Reméljük, hogy a lakosságnak is tetszik és egy állandó közönség alakul majd ki. A galéria egyelőre a késő délutáni órákban, illetve szombatonként délelőtt lesz látogatható – mondta Gubik Korina.
Az ünnepélyes megnyitón Danijel Babić újvidéki képzőművész A halál leselkedik című tárlatát láthatták a jelenlévők. Danijel Babić legújabb sorozata festményekből és létesítményekből áll (akrilvászon, kirakatbabák, reklámanyagok). A koponya, mint az emberi halandóság jelképe tűnik ki domináns motívumként, és egy pop-art hangulatban figyelmeztet a mulandóságunkra. A tárlat június 28-áig tekinthető meg.
Az eseményt megtisztelte jelenlétével Czegledi Rudolf, Zenta község polgármestere, Juhász Attila, Zenta község oktatással és művelődéssel megbízott tanácstagja, valamint Burány Hajnalka, a Thurzó Lajos Művelődési–Oktatási Központ megbízott igazgatója.

Nyitókép: A Városi Kisgaléria megnyitójára sokan kíváncsiak voltak