2024. április 19., péntek

Mechatronikai szaktanterem és esztergapad-felújítás

Adán a középiskola újabb oktatási fejlesztéseket hajtott végre a helyi Termometal fémipari vállalat támogatásával

Az adai Műszaki Iskola elsődleges célja, hogy a legmodernebb tanítási eszközöket biztosítsa a tanulók számára, valamint olyan oktatási környezetet teremtsen, amelyben a diákok teljességében elsajátítják a szakmai kompetenciákat, mondta Gilice Hilda iskolaigazgató. Kiemelte, hogy ennek érdekében az adai Termometal fémipari vállalattal együttműködve kidolgoztak és áprilistól üzembe helyeztek egy hidraulikus munkaasztalt, valamint a céggel közösen elvégezték a középiskola hét univerzális esztergapadjának felújítását is. Az iskolaigazgató megjegyezte, hogy az utóbbi beruházás több ezer euróba került.

Kovács Árpád szaktanár egyik diákja munkáját felügyeli a hidraulikus munkaasztalnál (Fotó: Műszaki Iskola)

Kovács Árpád szaktanár egyik diákja munkáját felügyeli a hidraulikus munkaasztalnál (Fotó: Műszaki Iskola)

– Az idei tanévben első alkalommal tesznek érettségi vizsgát a mechatronikai technikus tanulóink, de az iskolánknak eddig nem volt hidraulikus munkaasztala, ami nélkülözhetetlen, hogy az érettségi kézikönyvben előírtakat begyakorolják és teljesítsék. Ezért a Termometal vállalattal karöltve kidolgoztunk egy hidraulikus rendszert, amit a cég mérnökei és szakemberei, illetve iskolánk dolgozói közösen megterveztek, majd a vállalat legyártott. A tanulók már szorgalmasan gyakorolnak a hidraulikus munkaasztalon Kovács Árpád mechatronikai szaktanár vezetésével, és megtanulnak mindent, ami ennek a szakmai kompetenciának az elsajátításához szükséges. Emellett nagyon fontos volt, hogy a fémmegmunkáló gépkezelő diákok a záróvizsgára az univerzális gépeken, illetve CNC-gépeken is megfelelő minőségű munkát végezhessenek. Az univerzális esztergagépeink viszont, mivel nagyon régi gépekről van szó, módfelett rossz állapotban voltak. Időközben az iskolánknak a szülői tanács és a Termometal vállalat támogatásával hét esztergapadot sikerült teljes egészében felújítani. Így a tanulók már tudják gyakorolni a feladatokat, illetve legyártani azokat a munkadarabokat, amelyek majd várják őket a záróvizsgán – nyilatkozott Gilice Hilda.

A Műszaki Iskolában április elején helyezték üzembe a mechatronikai szaktantermet, amelyben ott van többek között a robotkar és a hidraulikus munkaasztal is. A korszerű oktatási eszközök felhasználásával a diákok megismerhetik az iparban használatos hidraulikus, elektrohidraulikus berendezések felépítését, vezérlését és tesztelhetik ezeket. Kovács Árpád mechatronikai szaktanár elmondta, hogy a diákok részéről nagy az érdeklődés a mechatronikai szak iránt, ez a jövőben remélhetőleg csak tovább növekszik. Kiemelte, hogy a tanulóik nagyon kedvelik a szaktanteremben található berendezéseket, amelyeken szívesen és elmélyülten tanulnak és dolgoznak.

Az adai középiskola hét esztergapadot újított fel közösen a Termometal céggel (Fotó: Műszaki Iskola)

Az adai középiskola hét esztergapadot újított fel közösen a Termometal céggel (Fotó: Műszaki Iskola)

– Az iskolán belül oktatunk robotikát, hidraulikus-pneumatikus rendszereket, valamint irányítás-technikát, amelyen a diákok elsajátíthatják az automatikának és a mechatronikai rendszereknek a beállításait, összeszerelését és karbantartását. Ugyanakkor a Termometal vállalat közreműködésével üzembe helyeztünk egy hidraulikus munkaasztalt, amellyel a diákok elsajátíthatják a hidraulika irányításának, szabályozásának az automatizálhatóságát, illetve szerelhetőségét. Az iskolában a diákok a PLC-kontrollereken keresztül tanulják meg az ipari rendszerek programozását. Ezen belül mi is ezt csináljuk a hidraulikus asztallal. A robotkar irányítását a vezérlőpanelen (teach pendant) keresztül tanulják meg, de van lehetőség a szimulációra is. A tanulók a szimuláció alkalmával egy számítógépes szoftveren keresztül irányítják a robotkart. Ezek az eszközök nagyban megkönnyítik a tanulási lehetőségeket, illetve felkészítik a diákokat nemcsak az egyetemi tanulmányokra, hanem a munkavállalásra is. Robotikával nagyon kevés egyetem rendelkezik még napjainkban is. Az, hogy nekünk a középiskolában van egy robotunk, egyedülálló lehetőséget ad a tanulóinknak a kiváló szakmai tudás megszerzéséhez, amellyel egyaránt boldogulhatnak bel- és külföldön is – hallottuk Kovács Árpádtól.

Nyitókép: Az adai középiskola hét esztergapadot újított fel közösen a Termometal céggel (Fotó: Műszaki Iskola)