2024. március 28., csütörtök

FRISSÍTETT: Megtalálták a holland repülőgép roncsait Horvátországban

Megtalálták annak a Cirrus 20 típusú PHYMC jelzésű kisrepülőgépnek a roncsait, amely Mariborból tartott Pulába és szombaton 12.30 körül eétűnt a radarról Jezerana likai falutól északra – írja a 021.rs hírportál.

Joso Živković, a keresési akció vezetője nem tudta megerősíteni, hogy valóban az eltűnt repülőgép darabjait, a pilótát és a legénység tagjait találták-e meg, mivel a helyszínelés még csak most kezdődik, valamint a baleset helyszínét is biztosították, jelenti az Index.hr.

A repülőgépet a mentők találták meg, miután megindult a keresési akció, amelyben 120 személy vett részt.

A repülőgép eltűnését a Horvát Légi Közlekedési Felügyelőség és a Polgárvédelmi Igazgatóság közölte a nyilvánossággal, amelynek operatív központja azonnal megkezdte a keresési és mentési akciót.

Lezuhant egy holland jelzésű kisrepülőgép Horvátország északnyugati részén, a Dinári-hegység egyik hegyláncán, a balesetben három ember halt meg - közölte a károlyvárosi (Karlovac) rendőrség vasárnap.

A nehéz terepviszonyok miatt a mentőegységek csak nehezen tudták megközelíteni a baleset helyszínét – jelentette vasárnap kora délután az MTI. Hivatalos információkat ezért csak vasárnap közöltek a hatóságok. Danko Petrin légvédelmi vizsgálatvezető elmondta: a repülőgép összeroncsolódott a földbe csapódás következtében, majd kigyulladt és teljesen kiégett. A pilóta és a két utas a helyszínen életét vesztette. Elutasította azokat a feltételezéseket, hogy a szerencsétlenség oka a rossz időjárás volt. A rossz időjárási viszonyok nem jelentik automatikusan, hogy amiatt zuhant le a gép – mutatott rá.
Petrin megerősítette, hogy egy holland jelzésű Cirrus 20 típusú kisrepülőgépről van szó, amelyen a repülési terv szerint három holland állampolgár tartózkodott. A boncolás választ ad majd mindhárom áldozatok kilétére, haláluk pontos idejére és okára.

Nyitókép: pixabay.com