2024. április 19., péntek

A jövő tudósaiért

Fizika-kémia tábort szerveztek Pacséron

Az idén XXIV. alkalommal szervezte meg Fizika-Kémia Általános Iskolai Tehetséggondozó Diáktáborát a GENIUS – a tehetséges diákokért mozgalom közreműködésével a Vajdasági Magyar Pedagógusok Egyesülete. A pacséri Moša Pijade Általános Iskolában a hétvégén mintegy húsz diák természettudományi szakelőadásokat hallgatott, izgalmas kísérleteket ismerhetett meg és fejtörő játékokban vehetett részt. A foglalkozások helyi koordinátora, Ortó Kanyó Anikó tanárnő kiemelte, hogy a diáktábor kezdeményezője, Muhi Béla tanár úr évekkel ezelőtt azt a célt tűzte ki, hogy népszerűsítse a gyerekek körében a természettudományt, egyidejűleg odafigyelve a tehetségek nevelésére is.

– A gyerekekhez úgy tudjuk közelebb hozni a természettudományt, ha bebizonyítjuk, hogy igazából nem is nehezek a területhez tartozó tantárgyak. Illetve, ha rávezetjük őket arra, hogy a hétköznapi életben milyen közel áll hozzájuk több definíció, bennünket körülvevő kémiai anyag, a fizika tantárgy keretében is megismert elv. A rendelkezésünkre álló idő teret ad arra, hogy kicsit behatóbban betekintsünk több tudományterületre is. Ezért is táborunk hiánypótló, hiszen az iskolák felszereltsége nem teszi lehetővé a kísérletezést, illetve az oktatás keretében a tanterv is egyre kevesebb időt, lehetőséget és teret hagy az anyagokkal való kísérletezésre, vagy mondjuk a boncolásra, ami igazán izgalmassá és vonzóvá tehetné a természettudományi tantárgyakat. Mindezt úgy, hogy a gyerekek közösségben vannak, és barátkoznak más iskolából érkezett diákokkal – tudtuk meg Ortó Kanyó Anikótól, aki hozzátette azt is, hogy a táborokban a gyerekek vesét tanulmányoztak, és egyebek mellett megvizsgálták, hogy a boncolt szervben a folyadék milyen csatornákon közlekedik. Emellett a földrajz tantárgy keretében foglalkoztak a föld erőivel, hogy az erős szél milyen nyomot hagy a földfelületen. Továbbá teret kapott a foglalkozásokon a mesterséges intelligencia is, hogy milyen hatással van a társadalmunkra, a kapcsolataikra.

– Az idén is emelte táborunk színvonalát a szabadkai Lazar Nešić Vegyészeti-Technológiai Iskola, ugyanis olyan eszközökkel és vegyszerekkel érkeznek táborunkba, amikkel az általános iskolás gyerekek nem találkozhatnak az oktatás keretében. Nem titkolt szándékunk, hogy ezzel a diákokat bevonjuk a tudományosság körforgásának előszobájába. Reméljük, sikerül olyan generációkat útra indítani, akikhez közel hoztuk a természettudományokat. Illetve bízunk benne, hogy több tanulót is sikerül arra ösztönözni, hogy általános iskolai tanulmányai végeztével esetleg beiratkozzon a szabadkai vegyészeti középiskolába – hangsúlyozta Ortó Kanyó Anikó, aki arról is szólt, hogy az egyébként egyhetes halasztással megrendezésre került tábor eredeti időpontját becélozták temerini, szenttamási, szabadkai, csantavéri diákok is, de a gyásznap miatti kényszerű időpont-módosítás miatt csupán a pacséri és a bácskossuthfalvi gyerekeknek sikerült eljutniuk.

A rendezvény zárásán jelen volt a pacséri iskola igazgatónője, Méhészkei Kiss Gizella is, aki köszönetet mondott a részvételért, és örömmel nyugtázta a tábor kulisszái mögül kihallatszó vidám gyermekhangokat, ami azt bizonyítja, hogy izgalmas és motiváló programok zajlottak. A diákokat Korenchy László, a VMPE alelnöke is üdvözölte, hangsúlyozva a vajdasági magyar tannyelvű középiskolák kiváló színvonalát, a magyar tannyelvű oktatás előnyét. Így az újvidéki, magyarkanizsai, adai, zentai tanintézmények magas fokú felkészültségét. Kiemelte, hogy a mi vidékünkön is megtérül a szorgalmas tanulás, hiszen például rátermettségével a zentai Bolyai Gimnázium tehetséges harmadikos diákja, Rozsnyik Szabolcs az amerikai NASA kéthetes táborozási lehetőségét nyerte meg. A rendezvényen részt vett diákok csapatversenyen is részt vettek, a nyertesek és valamennyi résztvevő írószert és noteszt, illetve édességet kapott jutalomba. A programot Magyarország Kormányának Emberi Erőforrások Minisztériuma erkölcsi és anyagi támogatásával valósították meg.

Nyitókép: A táborzárón Ortó Kanyó Anikó, Virág Zsolt előadó, Korenchy László és Méhészkei Kiss Gizella igazgatónő köszöntötte a diákokat (Kazinczy Paszterkó Diana felvétele)