2024. április 19., péntek
BAJNOKOK LIGÁJA

Ki lesz az isztambuli favorit?

Tegnap este az egyik milánói gárda már bejutott a BL június 10-én esedékes isztambuli fináléjába, ma este pedig az is eldől, hogy melyik gárda lesz az olasz csapat riválisa, egyben a trófea nagyobb esélyese. Manchesterben ugyanis akár a City, akár a Real Madrid hagyja el diadalmasan a gyepet, egyértelműen favorit szerepben lesz az Atatürk Stadionban. Múlt héten a Santiago Bernabéu-ban a játék képe alapján igazságos döntetlen született – Vinicius Junior bombagóljára De Bruyne válaszolt –, és ha Pep Guardiola, valamint Carlo Ancelotti sem húz váratlan fordulatot, illetve senki sem tesz csodát, akkor ismét a végletekig kiélezett mérkőzés elé nézünk. A mesterek között egyébként a minap egyetértés született, a katalán ugyanis kritikáját fejtette ki, amiért a City-nek a liverpooli Eurovízió-döntő miatt szombat helyett vasárnap kellett játszani a Premier League-ben az Everton ellen, így kevesebbet pihenhetett a legénysége. Az olasz erre reagálva elmondta, szerinte is túl feszes manapság a naptár, és a csapatokra túl sok meccset kényszerítenek rövid idő alatt.

Pep Guardiola a harmadik, Carlo Ancelotti az ötödik BL-címe felé tart edzőként

Pep Guardiola a harmadik, Carlo Ancelotti az ötödik BL-címe felé tart edzőként

Angol bajnokság, 36. forduló: Leicester–Liverpool 0:3. Az élcsoport: Manchester City (–1) 85, Arsenal 81, Newcastle (–1) és Manchester United (–1) 66, Liverpool 65 pont stb. Olasz bajnokság, 35. forduló: Sampdoria–Empoli 1:1. Az élcsoport: Napoli 83, Juventus 69, Inter 66, Lazio 65 pont stb. Spanyol bajnokság, 34. forduló: Betis–Rayo Vallecano 3:1. Az élcsoport: Barcelona 82, Real Madrid 71, Atlético Madrid 69 pont stb.

Nyitókép: Pep Guardiola a harmadik, Carlo Ancelotti az ötödik BL-címe felé tart edzőként