2024. március 29., péntek

Tizenkét előadás a versenyprogramban

Elkezdődött a 65. Májusi Játékok Óbecsén

Tegnap délben ünnepélyes megnyitóval vette kezdetét a 65. Májusi Játékok az óbecsei Városi Színházban. A gyermek- és ifjúsági színjátszók nemzetközi fesztiváljára az idén 36 előadás jelentkezett az egykori Jugoszlávia köztársaságaiból, ezek közül hat gyermek- és hat ifjúsági előadást válogattak be a versenyprogramba. A beérkezett jelentkezéseket Jana Maričić belgrádi rendező nézte át, és válogatta ki azokat az előadásokat, amelyek megmérettetik magukat az óbecsei rendezvényen. A rendező indoklásában kifejtette: minden előadás a gyermekek és fiatalok hiteles önkifejezési igényéből fakad, hogy elmagyarázzák maguknak a világot minél fájdalommentesebben, de ne konformista módon illeszkedjenek bele. A klasszikus drámairodalom mellett sok darab olyan szöveget is felhasznált, amely maga a folyamat során keletkezett, így vált azzá, amit ma intézményes színházunk szerzői projektként ismer el, tette hozzá Jana Maričić. A rendező szerint ebben az értelemben a Májusi Játékok hűen tükrözi a régió hivatásos színházainak tendenciáit.

Színházkedvelő gyermekek és fiatalok (Kancsár Izabella felvétele)

Színházkedvelő gyermekek és fiatalok (Kancsár Izabella felvétele)

A gyermekelőadások kategóriájában priboji, kleki, čačaki, újvidéki és sisaki előadások versenyeznek a legjobbnak járó címért, az ifjúsági színdarabok előadói a házigazdák mellett Újvidékről, Nagybecskerekről, Inđijáról és Sontáról érkeznek. Az óbecseiek a 2:14 című szerb nyelvű előadással mutatkoznak be ma délután. A közönség az idén két magyar nyelvű előadást láthat, az újvidéki Színes Szilánkok Diákszínpad színjátszói mindkét kategóriában színpadra lépnek pénteken, a rendezvény utolsó napján. A gyermekelőadások közül a diákszínpad Ludas Matyi, avagy a ludak jobban tudják című előadása került be a fesztivál szelekciójába, az ifjúsági előadások válogatójában pedig a Boldog szerelemben élni című darabot mutatják be.

– Számunkra minden évben nagy megtiszteltetés, ha bekerülünk a Májusi Játékok szelekciójába, szerintem ez óriási siker, hogy két magyar nyelvű előadás is bejutott. Mi mindig azokkal az elvárásokkal megyünk el egy-egy megmérettetésre, hogy fontos a részvétel. Mindig azt mondom a gyerekeknek, a fiataloknak, hogy látjátok, valakinek a színházi szemlélete ugyanolyan, mint a miénk, mert beszelektált bennünket a fesztiválra, és ez már óriási siker. Hogy magán a rendezvényen mi történik, az ezektől a szemléletektől függ, a zsűri szemléletétől. Jó, ha ezek a szemléletek egyeznek, de az is rendben van, ha nem, mert a színház attól szép, attól sokszínű, változatos, hogy nem mindig egyeznek a vélemények. Tavaly a mi előadásunk bizonyult a legjobbnak az ifjúsági előadások közül, de ezt nem nyomásként, hanem új, tiszta lapként, új lehetőségként élem meg. Igyekszem a fiatalokkal, a gyerekekkel is úgy beszélgetni erről, hogy ők se nyomásként éljék meg ezt a dolgot – mondta Figura Terézia, az újvidéki Színes Szilánkok Diákszínpad vezetője.

Az előadásokat, valamint az ifjú színészek játékát a Sonja Kesler és Jugoslav Krajnov, az újvidéki Szerb Nemzeti Színház színészei, valamint Krizsán Szilvia, az Újvidéki Színház színművésze alkotta háromtagú zsűri értékeli és bírálja majd el. A 65. Májusi Játékok pénteken 16 órakor eredményhirdetéssel zárul.

Nyitókép: Ünnepélyes megnyitóval vette kezdetét a 65. Májusi Játékok (Kancsár Izabella felvétele)