2024. március 29., péntek

Kárpáti Krisztián lesz a Szeged vezetőedzője

A következő szezonban Kárpáti Krisztián lesz a magyar bajnoki címvédő Szeged férficsapatának vezetőedzője, majd a svéd Michael Apelgren veszi át az együttes irányítását. A szakember kinevezését hétfőn a honlapján jelentette be a klub, amely azt is közölte, hogy az új tréner munkáját a szerb Vladan Jordović segíti majd.

„Eddig sem azt a koncepciót vallottuk magunkénak, hogy összevásároljuk a világ sztárjátékosait, ennél felelősebb gazdálkodást folytatunk, és felelősségünk van a jövő kézilabda-generációjának fejlődésében is – mondta a honlapnak adott interjúban Szűcs Ernő Péter, a klub elnöke. – Krisztián három éve dolgozik velünk, és pontosan abban a legerősebb, amilyen irányba most szeretnénk újraépíteni a csapatot.”

Kárpáti Krisztián (Fotó: Nemzeti Sport)

Kárpáti Krisztián (Fotó: Nemzeti Sport)

A szegedi egyesület megerősítette a svéd Aftonbladet című napilap szombati hírét is, mely szerint jövő nyártól Michael Apelgren veszi át az irányítást, akinek segítője a szegediek legendás játékosa, Jonas Källman lesz. Källman 2014 és 2021 között Szegeden játszott, csapatkapitány is volt, hazája válogatottjával pedig olimpiai ezüstérmet nyert 2012-ben Londonban.

„Nekünk egy sikeréhes edzői gárda kell, és a tárgyalások során bennük láttuk meg azt, amire a klubnak szüksége lesz” – mondta a klubelnök. Az új edzők személyére csak most derült fény, de az már tavaly november óta köztudott, hogy a jelenlegi tréner, Juan Carlos Pastor a mostani szezon végén, tíz év után távozik Szegedről.

Nyitókép: Kárpáti Krisztián (Fotó: Nemzeti Sport)