2024. március 29., péntek

Barátkozás és kapcsolattartás

Az idén is sok résztvevője volt a Szabadka–Kiskunhalas–Szabadka kerékpártúrának

A kiskunhalasi kerékpárosok 2011 óta minden évben, augusztus végén ellátogatnak Szabadkára, a város napjára. A szabadkai biciklisek részéről a viszonzás 2015-ben kezdődött el, ők május első szombatján kerékpároznak Kiskunhalas város napjára. A túrát ezúttal is szombaton tartották meg. Több mint száz résztvevő gyülekezett a reggeli órákban a szabadkai Sportcsarnok előtt, hogy együtt tegyék meg a megközelítőleg száz kilométeres távot. A kerékpártúráról Péter Dániel főszervezővel beszélgettünk.

– Nagyon örülünk annak, hogy a sporteseményünk ekkora népszerűségnek örvend, hiszen nemcsak Szabadkáról érkeznek ide, hanem Vajdaság más településeiről is. Kezdetben csak barátokkal, ismerősökkel mentünk, kis csoportban, megközelítőleg húsz fővel, majd pedig az érdeklődők száma évről évre növekedett. A koronavírus-járvány idején már kétszázan is voltunk, de a résztvevők száma ezúttal is meghaladja a százat. Kiskunhalas a testvérvárosunk, a kerékpártúrával pedig nem csupán a meglévő kapcsolatok tartására fókuszálunk, hanem új ismeretségek szerzésére is. E kiruccanás során lehetőségünk nyílik arra, hogy együtt fedezzük fel a tájaink és a testvérvárosunk szépségeit. Mindenképpen azt szeretnénk, hogy a túra résztvevői feledhetetlen élményekkel gazdagodjanak. Számunkra nagyon fontos a kerékpározás, úgy gondoljuk, hogy jótékonyan hat, hozzájárul az életmód javításához, az egészség megőrzéséhez, de gyógyír lehet a lelki nehézségekre is. A sportolás frissíti a testet és a lelket is, közös program révén pedig a csapatépítést is gyakoroljuk. A túrán nemcsak azok vesznek részt, akiket a kerékpározás versenyszinten érdekel, hanem azok is, akik szabadidős tevékenységként űzik. Nem is kell hozzá más, csak megfelelő műszaki állapotban lévő kerékpár és kedv a túrához, barátkozáshoz. Útközben több pihenőt is tartunk. A határon nem szokott fennakadás lenni, mert előre bejelentjük az érkezésünket. Nem szeretném elkiabálni, de eddig még az időjárással sem volt gondunk, nálunk kerékpárosoknál ez úgy van, hogy a hátszélnek örülünk, ha szembe fúj, annak nem igazán – hallottuk Péter Dánieltől.

Kudlik Zoltán művelődési, tájékoztatási és vallási közösségi segédtitkár is a kerékpározás nagy szerelmese. Ő negyedszer vesz részt e barátság-kerékpártúrán.

– Ez egy nagyon jó kezdeményezés és sportprogram, összeköti Szabadkát és Kiskunhalast, összekapcsolja az embereket. Azt is szorgalmazzuk, hogy a két város között kiépüljön a kerékpárút, ez is a túra küldetése, akárcsak a kerékpárturizmus népszerűsítése. Az elmúlt évek folyamán ez az esemény igencsak népszerűvé vált, ez is bizonyítja azt, hogy a szabadkaiak szeretnek kerékpározni, Szabadka a kerékpározás városa. Amint szebb az idő, sokan kerékpáron közlekednek, és Palicsra vagy más környékbeli településre is biciklivel mennek. Ez az esemény egy remek alkalom arra, hogy kerékpárra pattanjunk és együtt tekerjünk, egy kicsit a természetben legyünk, és megcsodáljuk a tájat – mondta lapunknak Kudlik Zoltán.

A kerékpárosok az indulás előtt egy perc néma csenddel adóztak azok előtt, akik az elmúlt napokban tragikusan életüket vesztették.

Nyitókép: Közös fotózás az indulás előtt (Fotó: Lukács Melinda felvétele)