2024. március 28., csütörtök

Az erőszak ellen tüntettek a parlament előtt Belgrádban

Szerbia az erőszak ellen elnevezéssel szerveztek ma tüntető felvonulást a fővárosban. Az egybegyűltek a köztársasági parlamenthez vonultak, ahol több követelést is megfogalmaztak.

Többek között az Elektronikus Médiumokat Szabályozó Testület (REM) valamennyi tagjának, valamint Bratislav Gašić belügyminiszter és Branko Ružić oktatási miniszter lemondását, továbbá a Biztonsági és Információs Ügynökség vezetőjének, Aleksandar Vulinnak azonnali felmentését követelték. 

Emellett követelik az erőszakot, agressziót és erkölcstelenséget hirdető reality-műsorok sugárzásának leállítását az országos lefedettséggel rendelkező televíziós csatornákon. A tüntetők mindezek mellett követelték, hogy a parlament a legrövidebb időn belül vitassa meg Szerbia kormányának felelősségét az ország biztonsági helyzetének vonatkozásában. 

A tüntetők a parlament épületéhez érve egy perces néma csenddel adóztak az áldozatok emlékének.

A megmozdulásra több ellenzéki párt és tömörülés szervezésében került sor, írja a Szerbiai RTV. A tüntetők péntekig várnak választ követeléseikre.

Hasonló megmozdulást Újvidéken is szerveztek, melynek vezetői ugyanezeket a követeléseket fogalmazták meg.

Nyitókép: Beta