2024. április 20., szombat

Nem mindegy, hogyan néz ki – VIDEÓ

Utasunk Lackó Lénárd, a Hét Nap grafikai szerkesztője

Szeptember 23-ától kezdve újra robog a Magyar Szó Taxi, napilapunk videós beszélgetős műsora. Minden héten újabb vendéggel jelentkezem, aki beül mellém az anyósülésre, és együtt autózunk, miközben nem mindennapi témákról osztjuk meg egymással gondolatainkat. A teljes beszélgetésről készült videót a Magyar Szó online felületén, a Facebook-oldalunkon és a YouTube-csatornánkon tekinthetik meg, a szerkesztett változatát azonban napilapunkban is elolvashatják.

Egy újság megszületéséhez nem csak az újságírók és a szerkesztők járulnak hozzá. Hatalmas munka folyik a háttérben is. Ott van például a lektor, aki, hogy Fodor István nyugalmazott szerkesztőnk szavaival éljek, figyel arra, hogy az árus ne őrült paprikát, hanem őrölt paprikát áruljon. Emellett itt van a grafikai munkatárs is, aki pedig arra ügyel, hogy küllemben is minél vonzóbb legyen a lap vagy egy könyv. Lackó Lénárd grafikai munkatárs csaknem húsz éve erősíti a Hét Nap csapatát. Ez alatt az idő alatt megannyi újság került már ki a keze alól, valamint könyvek és más kiadványok is. Ő utazott most velem a Taxiban, ahol a másik szenvedélyéről is mesélt.

Hogyan lettél grafikai szerkesztő?
– Minden a Hét Napban kezdődött. Ott kaptam lehetőséget arra, hogy ebbe belemerülhessek. Már több mint tíz éve vagyok grafikai szerkesztő, de lehet keveset is mondtam. Ez magába foglalja a címoldalak kialakítását is, szóval, amikor a szerkesztőség úgy érzi, hogy itt az ideje az arculatváltásnak, akkor én segédkezem ebben. Már kétszer volt lehetőségem a hetilapnak új kinézetet biztosítani. Nagyon megtisztelő volt, amikor több tanulóév vagy gyakorlóév után rám merték bízni ezt a feladatot. Mindemellett ott volt szerencsém elkészíteni az első kiadványokat is. Ilyen volt például a Hét Nap népszerű kiadványa, a Vajdasági Magyar Kalendárium, ebből tíz könyvet vagy annál is többet én szerkesztettem. Innen indult, hogy később felkértek más helyekről is, így számos, a hetilap gondozásában megjelent kiadvány mellett, más könyvek grafikai szerkesztése is a nevemhez kapcsolódik.

Melyek ezek a kiadványok?
– Kezdeném a Hét Nap köteteivel. Ilyen volt például Tóth Tibor A mi sporthőseink című könyv, de kisebb füzetek is, az Úton-Itthon, Mesterségek tárháza, akkor a cserkészéletet bemutató kiadvány. Ami különösen emlékezetes számomra, az a Magyar Szó gondozásában megjelent Mi a magyar most, Vajdaságban? című antológiakötet. Leginkább az eleganciája miatt, mert elég ritka itt nálunk egy ilyen díszdobozos kötet. Amit szintén fontosnak tartok megemlíteni, az Lovas Ildikó könyve, A város lelke, avagy identitásjelek, amit szintén én tördeltem, és ez is a Magyar Szó kiadásában jelent meg. A legutóbbi nagyregényén, a Szép Amáliák címűn is volt szerencsém dolgozni. A legnehezebb ilyen feladat volt a Forum Könyvkiadó és a Magyar Nemzeti Tanács közös kiadásában megjelent Vajdasági ládafia. Ez egy igen nagy terjedelmű munka volt, 468 oldal, ha jól emlékszem, és legalább három, de az sem kizárt, hogy négy kiadása is megjelent már, tehát igen népszerű, mondhatni párját ritkító. Itt jobban a műszaki rész hárult rám, az illusztrációkat és az arculat nagy részét Oláh Dóri készítette.

Melyik volt a kedvenc munkád?
– Erre azt szoktam válaszolni, hogy a legutolsó, mert abban összegződik az előző év sok-sok tapasztalata. Azonban, ha választani kell, akkor a terjedelme és az összetettsége miatt az egyik a Ládafia lenne. A másik talán a Szép Amáliák. Ebben a regényben az az érdekes, hogy nem tartalmaz illusztrációt, inkább tipográfiailag kellett megoldani a régi újságok imitálását. Mivel egy hatalmas terjedelmű műről van szó, ezért fontos szempont volt, hogy átlátható, mégis olvasmányos legyen. Meg kellett találni az arany középutat, hogy ne legyen túl vastag, könnyen forgatható legyen, emellett, mindenféle illusztráció nélkül hogyan lehet érdekessé tenni. Ezek mellett van még egy, az a Hét Nap kiadásában megjelent gasztrokönyv, az Egy falat Vajdaság. Ez is nagyon érdekes volt, mert ez az első komolyabb gasztronómiai tematikájú könyv. Itt persze a fotók dominálnak. Fontos volt, hogy az egésznek a külalakja, a külleme olyan legyen, hogy viccesen szólva éhséget idézzen elő az olvasónál, bár nem kifejezetten receptes könyvről, sokkal inkább egy vajdasági gasztronómiai térképről van szó.

Mennyire szoktál szabadkezet kapni egy-egy ilyen munkánál?
– Ez úgy néz ki, hogy én leginkább ötletekkel szolgálok, ezeket beszéljük meg, gondolkodunk rajtuk közösen. Volt már arra is példa, hogy konkrét elképzeléssel kerestek meg, vagy csak iránymutatást kaptam, hogy milyen irányba kellene elmenni, miben gondolkodjak. Viszont javarészt igen, szabadkezet szoktam kapni. Én azt az elvet vallom – és ez nem saját ötlet, hanem így tanultam –, hogy azoknak a dolgoknak, amiket az ember használ, elsősorban funkcióban kell megfelelniük az adott szerepnek. Tehát hiába nagyon szép egy könyv, ha nehéz olvasni, nem megfelelő a sorok közötti távolság, szűkek a betűk, kicsi a margó stb. Mivel arculattervezéssel is foglalkozom, így gyakran készítek névjegykártyákat is. Ott is hiába szép, ha használhatatlan. Tehát elsősorban a szerepnek feleljen meg, ha emellett szép is, az csak bónusz.

A másik szenvedélyed a biliárd. Ez hogyan lett az életed része?
– Talán ahhoz tudnám kötni, hogy amit nem szabad, az még inkább felkelti az ember érdeklődését. Anno gyerekként családi barátoknál, nem is egy helyen, volt biliárdasztal. Tőlünk, gyerekektől, nagyon féltették, nehogy felszakítsuk a posztót vagy a golyóval legyen valami, ezért nem volt szabad játszani. Engem lehet, hogy pont ezért kezdett el ennyire vonzani az egész. Folyamatosan ott voltam a felnőttek között, néztem, ahogyan játszanak. Amikor középiskolás lettem, betévedtem az akkor még létező, sajnos már sok éve megszűnt, Snooker biliárdklubba. Ott nemcsak edzések voltak, hanem foglalkoztak is a klubtagokkal. Lehetett versenyekre is menni. Többszöri próbálkozás után édesapám végül beadta a derekát, hiszen abban az időben, de még talán most is, a biliárdot valamiféle hazárdjátéknak tekintették, holott világszinten nagyon sokan játsszák, nagyon széles körben elterjedt, ezenkívül elég komoly versenyeket szerveznek.

Szép eredményeket is elértél az évek során, igaz?
– 2016-ban és 2018-ban is nyertem országos bajnokságot egyéniben itt, Szerbiában. Emellett tagja vagyok a Szegedi Biliárd Sportegyesületnek, akikkel, a múlt évet leszámítva, folyamatosan megnyertük az NB I.-es bajnokságot. Európa-szinten nem tudom hova tenni magam, mert még nem volt szerencsém azon a porondon kipróbálni magam, de remélem még nem öregedtem ki annyira ebből, és majd ez is eljön.

Magyar Szó Taxi: Mi hozzuk a híreket!

Nyitókép: Kállai Göblös Nikoletta felvétele