2024. április 20., szombat

Álhírrel kívánták az elnök halálát

A közösségi felületen kívánta Aleksandar Vučić halálát Dragan Vidaković, az ellenzéki Gerila elnevezésű mozgalom vezetője, aki korábban már börtönben is volt az államfő biztonságának veszélyeztetése miatt. A belgrádi média beszámolója szerint álhírt terjesztett a mozgalom irányítója, amikor csütörtökön a Twitteren azt írta, most kapott egy telefonhívást a Katonai Egészségügyi Kórházból (VMA), mely szerint Aleksandar Vučićot, húsz nap leforgása alatt immár második alkalommal, ismét a sürgősségire kellett szállítani szívproblémák miatt. „Az államfőnek megint beakadt a ketyegője, be kellett sürgősen szállítani. Másodszor az elmúlt 20 nap leforgása alatt. Kérem a Jóistent, ugyan nézzen le ránk” – írta bejegyzésében a Gerila politikusa, Vučić halálát kívánva. A bejegyzésre reagált a Zoran Lutovac vezette Demokrata Párt egyik tagja, aki válaszában ezt írta: „Megadja majd az Isten. Ámen.”

Nyitókép: Twitter