2024. március 29., péntek

Emelődaru a nagybecskereki vízgyárban

A bánáti városban még mindig ihatatlan az ivóvíz

Tavaly nyáron a nagybecskerekieknek azt ígérték, hogy 2023 első felében megtisztított (technikai) víz csordogál majd a városi vízvezeték-hálózatban, 2024 első felében pedig már nem kell palackozott vizet vásárolniuk. Az első ígéret egyelőre nem valósult meg: a csapból továbbra is barnás színű víz folyik, a vízgyár felújítási munkálatai pedig el sem kezdődtek. Úgy tűnik azonban, hogy valami mégis megindult: tegnap emelődarut állítottak fel a vízgyár udvarában. Simo Salapura, Nagybecskerek polgármestere is megerősítette, hogy hamarosan kezdődnek a munkálatok.

A vajdasági ivóvízben a megengedettnél nagyobb a nehézfémek és az arzén jelenléte. Közép-Bánátban a legrosszabb a helyzet. A vidéken ellenőrzött vízminta 98 százaléka nem felel meg a követelményeknek. Hogyha mindehhez még egyéb káros anyagok csatlakoznak, akkor a víz ihatatlan. Nagybecskereken „adottak” voltak mindezek a kedvezőtlen körülmények, és 2004 elején a tartományi egészségügyi felügyelőség betiltotta a vezetékes víz használatát. Ettől kezdve mindenki azt tette, amit jónak látott, illetve amit a pénztárcája diktált. Vagy palackozott vizet vásárolt, vagy az egyetlen városi ökokút előtt sorakozott, vagy pedig a figyelmeztetés ellenére maradt a csapvíznél. Annyi biztos, hogy azóta napjainkig Nagybecskerek a legnagyobb palackozottvíz-fogyasztó település Szerbiában.

A nagybecskereki önkormányzat 2012-ben szerződést írt alá a német Wassertechnik társasággal a vízgyár építéséről. A 26 millió eurós beruházást azonban még abban az évben, a hatalomváltás után, leállították. Az olasz hátterű vízgyár építése 2015-ben kezdődött, de beüzemeltetése mindmáig nem sikerült.

Államközi megegyezéssel az egyesült arab emírségekbeli Metito Utilites Limited társaság vette meg a kapacitást (417 millió dinárért), és 18 millió eurós beruházással próbálja meg üzemképessé tenni. Az ígéret szerint bővítik a kapacitást, új technológiát alkalmaznak a víztisztításhoz, és garantálják a város folyamatos vízellátását. A legjobb megoldás megtalálásában a Jaroslav Černi intézet is segít a beruházónak.

A nagybecskerekieknek pedig nem marad más hátra, mint hogy várják az újabb ígéretek betartását.

Nyitókép: Késve ugyan, de munkához látnak (Kecskés István felvétele)