2024. április 16., kedd

Online térben a papíralapú munkák

Az e-Agrarról − Nyugat-Bácskából

Március 20-a óta gőzerővel folyik az agrárgazdaságok bejegyzése a nyugat-bácskai falvakban is. Az e-Agrar rendszer bevezetésének célja, hogy a papírmunkák egy része átkerüljön az online térbe. A platform lényegesen leegyszerűsíti és keretek közé foglalja a szerbiai mezőgazdasági termelők gazdaságaival kapcsolatos adminisztrációs munkát, a gazdák pedig akár otthoni körülmények között is elvégezhetik a gazdaságuk megújítását, területbővítését (így például telek hozzáadását a családi gazdaságokhoz), a támogatások igénylését és egyéb hasonló műveleteket.

Az újítás és az útbaigazítás miatt szinte folyamatosan sorfalak állnak több vajdasági falugazdász-iroda előtt. A kúlai Turza Szabolcs a Népkör épületében fogadja a termelőket. Kérésünkre elmondta, nem csupán itt, hanem Bácsgyulafalván, Csonoplyán és Nemesmiliticsen mintegy 300–400 gazdának segít az új rendszerbe történő bejegyzéskor.

− Szinte mindenütt észrevehető, hogy az embereknek szükségük van a segítségre, nem mindenki boldogul ugyanis a digitális világban. Sok esetben, főképp az idősebb termelőknél, komoly kihívásokat jelent az elektronikus ügyintézés, falugazdászként természetesen ebben (is) sokat tudunk segíteni. Úgy kell elképzelni, hogy a papíralapú, úgynevezett kincstári ügyintézés teljes mértékben megszűnt: a gazdaságmegújítások, vetéstervek átadása már nem végezhető el papíron, a kincstár már nem ad ki aktív státusról szóló igazolást. Az e-Agrar platform fő célja igazából a rendszerezés, a könnyű lekövethetőség, a különféle adatbázisok (kincstári, állatorvosi, kataszteri) összekötése és átláthatósága, illetve maguknak a gazdaságoknak a könnyebb hozzáférhetősége, a támogatásigénylési folyamatok felgyorsítása, végül az idő- és energiatakarékosság – fogalmazott Turza Szabolcs.

Kiemelte, a Vajdasági Agráregyesületek Szövetségének falugazdász-hálózata minden erejével segíti a vajdasági gazdatársadalmat az újdonságokhoz való felzárkózásban, az elektronikus ügyintézésben való eligazodásban, és jelenleg ez a folyamat zajlik a nyugat-bácskai városokban, falvakban is, ahol ketten segítenek a gazdáknak.

− A legfontosabb talán az elektronikus ügyintézés előkészítése volt (elektronikus aláírás a személyi igazolványba iktatva vagy mobilapplikáció megléte, melyek „kulcsként szolgálnak a gazdaságok ajtajaihoz”). Ez volt az alapkövetelmény, hogy a későbbiekben zökkenőmentesen működhessen minden. A gazdák feladata (s ebben segít leginkább egy falugazdász) az új rendszerbe átvitt földterületek ellenőrzése, a gazdasághoz kapcsolódó alapadatok esetleges javítása, a kataszteri hibák észlelése (például egyéni személyi azonosítószám − JMBG nélküli telkek megléte), a vetéstervek bevitele. S miután mindez rendeződik, következhet a gazdaságok megújítása a folyó évre vonatkozóan – sorolta Turza Szabolcs.

Turza Szabolcs kúlai falugazdász is segít a termelőknek eligazodni az új rendszerben (Paraczky László felvétele)

Turza Szabolcs kúlai falugazdász is segít a termelőknek eligazodni az új rendszerben (Paraczky László felvétele)

A kérdésre, hogy a teljesen új folyamat során legtöbbször milyen nehézségekkel találják magukat szemben a gazdák, elmondta, hogy a termelők olyan „meglepetésekkel” szembesülnek, mint a helytelenül bevitt telekadatok, az előzőleg nem rendezett tulajdonjogi kérdések, az okostelefon, ezzel együtt pedig az online ismeretek hiánya stb. Elmagyarázta azt is, hogy az online felület, melyen ez a munka zajlik, szoros kapcsolatban áll az elektronikus kataszterrel, a telekadatok szinte teljes egészében ebből a rendszerből származnak.

− Az idősebb termelők nincsenek teljesen kibékülve a rendszerrel, komolyan veszik azonban a kihívásokat, és alkalmazkodnak a változó világhoz, akár falugazdászi segítség révén is. A fiatalabb gazdáknak talán egy kicsit könnyebb dolguk van, hiszen többségük már egy digitalizált világba született, s boldogulnak a számítógépekkel és mobilokkal, ezzel együtt pedig az elektronikus ügyintézés folyamatával. Előfordul azonban, hogy kérdésük van, vagy elakadnak, és az első személy, akihez fordulnak, legtöbbször a falugazdász – fogalmazott Szabolcs.

Végül elmondta azt is, hogy a vajdasági falugazdászok alapos felkészülési folyamaton estek át, folyamatos a kapcsolat a mezőgazdasági szakszolgálat embereivel, illetve a mezőgazdasági minisztériummal. Az esetleges gondokat, hibákat szinte azonnal észlelik és továbbítják a szakemberek felé.

Nyitókép: Turza Szabolcs kúlai falugazdász is segít a termelőknek eligazodni az új rendszerben (Paraczky László felvétele)