2024. április 20., szombat

Összefogás Kristófékért

A nagykikindai Kristóf család háza a pravoszláv húsvét éjszakáján gyulladt ki

Vasárnap virradóra, a pravoszláv húsvét éjszakáján, tűz ütött ki a nagykikindai Kristóf család házában, a Vojvoda Putnik utcában. A tűz keletkezésének oka egyelőre ismeretlen.

A lángok a melléképületek egyikében csaptak fel, majd onnan terjedtek át a lakóház tetőjére, megsemmisítve az épület jelentős részét is. Személyi sérülés nem történt, de az anyagi kár tetemes, a rendőrség 2,5 millió dinárra becsülte. Mintegy 160 négyzetméternyi tetőszerkezet égett le. Az épület szinte lakhatatlanná vált.

A tűz után a rokonok, a barátok, a szomszédság, valamint az Egység Művelődési Egyesület tagjai siettek a család segítségére.

– A megkárosult család lánya egyesületünk titkára. Mindannyiunkra nagy hatással van az, ami velük történt. Egy jótékonysági koncerttel is szeretnénk rajtuk segíteni, de ezenkívül az Egységben egy adománygyűjtő dobozt is kiteszünk, amelybe a polgártársak elhelyezhetik önkéntes adományaikat – nyilatkozta napilapunknak Tóth Ramóna, az egyesület elnöke.

A családnak most szüksége van minden jó szándékú ember segítségére. Akik segíteni szeretnének rajtuk, azt a következő számlaszámon tehetik meg: 205-9001018450479-55 – Komercijalna banka, Vojvode Putnika 152., Kristóf Ibolya.

A jótékonysági koncertet május 2-án 19 órai kezdettel tartják az Egység klubtermében. Az estre a belépő önkéntes adomány lesz. A koncertet a Kikindai Vidám Fiúk együttes szolgáltatja.

Nyitókép: Jelentős az anyagi kár (Vidács Hajnalka felvétele)