2024. március 29., péntek

Gyakorlatozás közben összeütközött két katonai helikopter Kentuckyban

Gyakorlatozás közben összeütközött az amerikai hadsereg két HH-60 Blackhawk típusú helikoptere Kentucky fölött – közölte Nondice Thurman amerikai katonai szóvivő csütörtökön.

A baleset szerda éjjel történt a Kentucky állam délnyugati részén található Trigg megyében, a Fort Campbell katonai támaszpont közelében. A szerencsétlenség okát vizsgálják. A szóvivő azt mondta, hogy a legénységről egyelőre nem tudni biztosat.

Andy Beshear, Kentucky állam kormányzója a Twitteren azt írta: számítani lehet rá, hogy a balesetnek halálos áldozatai is vannak.

Helyi médiaértesülések szerint akár kilencen is életüket veszthették – írta honlapján a BBC brit műsorszolgáltató.

A két helikopter a 101. légi szállítású hadosztály kötelékébe tartozott, amely az amerikai hadsereg egyetlen légi támadó hadosztálya, és amely jelentős múlttal rendelkezik nemzetközi konfliktusövezetekben. A hadosztályt – amelynek beceneve „Screaming Eagles", azaz Vijjogó Sasok – 1942-ben hozták létre, és kulcsszerepet játszott az 1944-es normandiai partraszállás utáni harcokban.

A hadosztály katonáit közel nyolcvan év után tavaly ismét Európába vezényelték az ukrajnai konfliktus miatt.

A HH-60 Blackhawkot különféle katonai műveletek támogatására tervezték, beleértve a légi támadásokat és a sebesültek evakuálást.

Nyitókép: WKDZ Radio/Reuters