2024. március 29., péntek

Szeméttelepből erdő

Az oromi vadászok fát ültettek

A vadászat célja nemcsak a vad elejtése, hanem a természet megóvása, illetve a vadak élőhelyének minőségjavítása is – mondják a vadászok, akiknek nemcsak szenvedélyük, hanem létformájuk is a vadászat. Azt, hogy ez mennyire így van, számtalan alkalommal bizonyítják is. Vasárnap Orom környékén tettek erről tanúbizonyságot a Kapitány-réti Vadászegyesület berkeibe tartozó oromi vadászegyesület tagjai. A falu szélén lévő egykori szeméttelep már nem tölti be régi funkcióját, amióta a szemetet szervezett módon, az előírásoknak megfelelő hulladéktárolóba szállítják, de nem volt ez mindig így. Minden bizonnyal a föld sem felejt, és ott, ahol egykor szeméthalmok voltak, és nemritkán füstölgő dombok, nyilván a termőtalajnak megújulásra van szüksége. Kihasználatlanul állt ez a földterület mindaddig, amíg az oromi csapat össze nem fogott, és helyi közösség birtokában lévő területet nagy örömmel bocsátották gondoskodásukra.

Vasárnap mintegy harminc ember gyűlt össze – köztük olyanok is, akik még nem vadászok, vagy épp koruknál fogva nem lehetnek azok –, hogy természettudatos emberként javítsák a vadak élőhelyének minőségét és ezáltal az emberekét is, mert mint tudjuk, a természet egy állandó körforgás, melyben minden mindennel összefügg. A területen megközelítőleg háromszáz darab szibériaiszil- és akácfacsemetét ültettek el, melynek jelentős hányadát ajándékba kapták. És itt még nem is fejeződött be a történet, mert bár háromszáz facsemete a földbe került, de hely még maradt bőven, így az elkövetkezendő hetekben folytatják az akciót, és terveik szerint újabb ötszáz kisfát ültetnek el az egykori oromi szeméttelep most már remélhetőleg hamarosan zöld, erdős területté alakuló földjein. 

Nyitókép: Jenei Klementina felvétele