2024. április 19., péntek

Magyarkanizsán harminc éve tánccal kezdődik a tavasz

30. Euro Show Dance Fest

Az eseményről fotógaléria is készült, amelyet ITT tekinthet meg. 

Fergeteges, reggeltől éjfélig tartó táncversennyel ünnepelte harmincadik jubileumát az Euro Show Dance Fest. A táncos generációkat kinevelő, életre szóló barátságokat is eredményező táncfesztivált szombaton tartották Magyarkanizsán a Gyógyfürdő sportcsarnokában. A nemzetközi táncos eseményre négy országból mintegy ezerötszáz résztvevő érkezett, hogy bemutassa tánctudását különböző korosztályokban.

A modern táncok már látványosságukban is egyedülállóak voltak, és az egészséges versenyszellem megléte mellett nagy szerepet játszott a táncos fiatalok jókedvű összejövetele is. A hangulatot emelte az is, hogy a szervezők megadták a módját az ünneplésnek. Az ünnepélyes megnyitón megajándékozták azokat, akik a harminc év alatt nagy szerepet játszottak abban, hogy ez a fesztivál létrejött és megmaradt.  Fejsztámer Róbert, magyarkanizsai polgármester is köszöntötte a jelenlevőket, a versenyző fiatalokat, de köszönetet is mondott a szervezőknek, hogy fáradhatatlanul törekedtek a magyarkanizsai fiatalokat a tánc szeretetére nevelni.

30. Euro Show Dance Fest Magyarkanizsán (Gergely Árpád felvétele)

30. Euro Show Dance Fest Magyarkanizsán (Gergely Árpád felvétele)

Egy olyan színvonalas versenyt életben tartanak már három évtizede, ami nem csak a város hírnevét öregbíti, hanem messze földre is elviszi azt, hiszen a külföldi vendégek is mindig visszatérnek tavasszal Magyarkanizsára, ahol a tavasz kezdete mindig egybe is forr a táncfesztivállal. Megálmodja és fő szervezője Szajkó Erzsébet, aki meghatódva mesélte el, hogy annak idején hogy is ötlötte ki, hogy egy ilyen nagy volumenű eseménynek adjon otthont Magyarkanizsa és legyen a tánc fellegvára minden tavasz elején.

– Amikor elképzeltem ezt a rendezvényt, az alapgondolat az volt, hogy egy csokorba gyűjtsük az óvodában, iskolában megtanult koreográfiákat, hisz a pedagógusok sokat foglalkoztak a gyerekekkel. Az első fesztiválunk így alakult ki, és ennek sikerén felbuzdulva folytattuk ezt a hagyományt. A második alkalomra már nem csak a környékbeliek jöttek, hanem Újvidék és Belgrád táncosai is megmozdultak, ezt követően pedig már külföldről is jöttek a résztvevők – mesélte el a kezdeteket Szajkó Erzsébet.

30. Euro Show Dance Fest Magyarkanizsán (Gergely Árpád felvétele)

30. Euro Show Dance Fest Magyarkanizsán (Gergely Árpád felvétele)

Azóta pedig olyan naggyá nőtte ki magát az Euro Show Dance Fest, hogy a környékbeliek kötelezően ott vannak és rengeteg külföldi is érkezik ilyenkor a csönd városába, ami erre az egy napra a Gyógyfürdő környékén biztos, hogy nem a csöndé, hanem a táncos forgatagé.

Az igazi csillogó-villogó környezet és a pompás sminkek és ruhák pedig mind hozzájárulnak ahhoz, hogy egy színvonalas, jól megálmodott és minden tekintetben szórakoztató és élvezhető fesztivál résztvevői legyen azok, akik ilyenkor akár nézőként, akár résztvevőként ellátogatnak a táncversenyre. A modern táncok a mini/baby, a youth 1, youth 2, a junior/felnőtt kategóriában követték egymást egészen éjfélig, a pénzdíjas versenyig, melynek mindegyike fergeteges hangulatban zajlott.

Nyitókép: 30. Euro Show Dance Fest Magyarkanizsán (Gergely Árpád felvétele)