2024. március 28., csütörtök

Moszkva nukleáris fegyverek állomásoztatásáról állapodott meg Minszkkel

Oroszország megállapodást kötött Fehéroroszországgal arról, hogy taktikai atomfegyvereket fog állomásoztatni a szomszédos ország területén – jelentette be Vlagyimir Putyin orosz elnök az állami televízióban szombat este a TASZSZ jelentése szerint.

Putyin szerint ez a lépés nem sértené meg az atomsorompó-egyezményt. Hozzátette: az Egyesült Államok is nukleáris fegyvereket állomásoztat európai szövetségesei területén.

Aljakszandr Lukasenka fehérorosz elnök már régen felvetette a taktikai atomfegyverek telepítésének kérdését a Lengyelországgal határos Fehéroroszországban – mondta Putyin.

Az orosz és a fehérorosz kormány egyetértett a döntésben – hangsúlyozta Putyin az állami televízióban.

„Nincs ebben semmi szokatlan: először is, az Egyesült Államok már évtizedek óta ezt teszi. Már régóta telepítik taktikai nukleáris fegyvereiket a szövetségeseik területére" – magyarázta az orosz elnök.

„Megállapodtunk abban, hogy mi is ezt fogjuk tenni, anélkül, hogy megsértenénk a kötelezettségeinket, hangsúlyozom, anélkül, hogy megsértenénk az atomsorompó egyezményre vonatkozó nemzetközi kötelezettségeinket" – emelte ki.

Putyin arról is szólt, hogy Oroszország július 1-jéig befejezi a taktikai atomfegyverek tárolására szolgáló létesítmény építését Fehéroroszországban. Ugyanakkor megjegyezte, hogy Moszkva valójában nem adja át a fegyverek feletti ellenőrzést Minszknek.

Oroszország tíz taktikai atomfegyver szállítására alkalmas repülőgépet állomásoztat Fehéroroszországban – közölte az orosz elnök, és hozzátette, hogy Moszkva már számos nukleáris fegyverek indítására használható Iszkander rakétarendszert adott át Fehéroroszországnak.

Nyitókép: Vitaly V. Kuzmin/Wikimedia Commons