2024. április 19., péntek

Vásártér, hová mész?

Belgrád arra készül, hogy a város lesz az EXPO 2027 gazdasági világvásár házigazdája. Igaz, a döntés majd csak júniusban születik meg, akkor derül ki, hogy a versenyben levő városok (az amerikai Minnesota, a thaiföldi Phuket, az argentin San Carlos de Bariloche, a spanyolországi Málaga és Belgrád) közül ki kapja meg ezt a címet, ám már most tudni lehet, hogy két nagy projektumra lehet számítani a szerb fővárosban, az egyik az új nemzeti stadion kiépítése, a másik pedig a vásártér kihelyezése lesz Surčinba, a Nikola Tesla Repülőtér közelébe. A Belgrád a vízen projektum ugyanis rohamosan fejlődik, megkezdődtek az előkészítő munkálatok a Gazela-hídon túl, és ez az építkezés már most eltulajdonította a vásártér parkolójának egy részét.

A belgrádi vásártér esetében megoszlanak a szakvélemények. Vannak, akik szerint nem rossz ötlet a vásártér kihelyezése, hiszen egy-egy szakkiállítás sok esetben közlekedési dugókat okozott az így is súlyos közlekedési dugókkal küzdő Belgrádban. Mások viszont rámutatnak, hogy a jelenlegi vásártér épülete, amit 1957-ben nyitottak meg – miután a régi vásártér a második világháború idején tragikus sorsra jutott, koncentrációs táborrá lett –, a mai napig tartja az egy csarnok felett található legnagyobb feszített betonkupola világrekordját. Éppen ezért nem lenne szabad a Milorad Pantović építész, valamint Branko Žeželj és Milan Krstić mérnökök munkáját, vagyis az épületet felszámolni, csupán más tartalommal kellene azt megtölteni.

(Fotó: Shutterstock)

(Fotó: Shutterstock)

Az már nem kérdés, hogy ki lenne a vásártér épületének új tulajdonosa: a Belgrád a vízen (Belgrade Waterfront) vállalat. A szakemberek szerint, miután ez a vállalat eurómilliárdos bevételekkel számol, ha már kiköltöztetik a vásárteret, a közjót kellene, hogy figyelembe vegye, az ország legnagyobb művelődési központját működtethetné, az épületkomplexum ugyanis 40 ezer négyzetméter belterülettel rendelkezik.

Belgrád városrendezési terve szerint, illetve a kormány által nemrégiben meghozott döntés alapján az EXPO 2027 rendezvényt kiszolgáló komplexum rendelkezik majd kiállítótérrel (multifunkcionális termekkel, kongresszusi termekkel, konferenciatermekkel, közlekedési és infrastrukturális területekkel), szálláslehetőségekkel és hozzá tartozó kereskedelmi tartalommal. Mindezt 167 hektár területen képzelték el, amiből maga az EXPO 113 hektárt foglalna el. Ezt foglalná el később a belgrádi vásártér. Vannak, akik szerint ez túlságosan nagy terület a vásártér számára, hiszen jelenleg 23 hektáron működik. Illetve attól is tartanak, hogy a kiköltöztetett vásártérre eljutni erőpróba lesz, mint ahogy a mai napig az az új központi vasútállomás, a Prokop esetében, hiszen oda tömegközlekedési eszközzel eljutni nagyon bonyolult. Jelenleg a vásártér több tucat buszjárattal, illetve villamossal is kapcsolatban áll a főváros szinte minden részével, legyen szó központi, peremvárosi vagy külvárosi területekről.

Mindeközben vannak, akik külföldi példákat hoznak fel, és rámutatnak, félő, hogy a milánói és a hannoveri EXPO-komplexum sorsára jut a belgrádi projektum is. A tervezett vásártér ugyanis négy-ötször nagyobb, mint a jelenlegi és azt működtetni, illetve karban kell tartani. Egyes kiállítások, mint a bútorvásár vagy a könyvvásár, nem vonzóak a külföldi tömegek számára. Milánóban és Hannoverben hatalmas összegeket fektettek be az új épületkomplexumok megépítésébe, kialakításába, és már az EXPO-t követő évben azok a projektumok kudarcot vallottak. Majd újabb milliókra volt szükség az új rendeltetés kialakításához. Ezért a szakemberek mindenekelőtt olyan tanulmány elkészítését kérik, amelyek indokolják a vásártér kihelyezését és annak fenntarthatóságát.

Nyitókép: (Fotó: Shutterstock)