2024. március 28., csütörtök
KREATÍVPERCEK

A nyugalom szigete

Segít a lakberendező!

Mielőtt hozzáfogna otthona, irodája, egyszóval környezete megtervezéséhez, kérje ki lakberendezőnk tanácsát! Olyan ötleteket és megoldásokat kaphat tőle rovatunkban, amelyeket csak tapasztalt szem lát. Még akkor is, ha csak kisebb átalakítást tervez, stílust vagy bútort szeretne váltani, és kissé elbizonytalanodott a hatalmas kínálat láttán, vagy netán nem tudja, hogyan fogjon hozzá.

A most bemutatásra kerülő hálószoba minden szegletére a nyugodtság jellemző.
Amikor belépünk a szobába, a tekintetünk a franciaágyra esik, amelynek két oldalán a szokásos egy-egy éjjeliszekrény van, a hozzá illő éjjeli lámpával. Az ágy mögötti falat úgynevezett léces dekorációval bolondítottuk meg. A fal közepén, parapet magasságban, egy LED-szalaggal megvilágított polcot alakítottunk ki, melyre képeket, dísztárgyakat is lehet rápakolni. Az enteriőrhöz illő fehér hosszú függöny takarja a belátást az ablakon, a függöny melletti dekorfüggönyt pedig barna berakással ötvöztük.


A franciaággyal szembeni falra helyeztük a beépített gardróbszekrényt. A szekrény közepére a televíziót is beterveztük, hogy az ágyban fekve is lehessen nézni. A beépített szekrény korpusza vöröses barna, az ajtófrontok pedig fehér medijapán anyagból készültek.
A puha szőnyeg még inkább lágyítja a teret. Minden elem a lágyságot, az egyszerűséget és a nyugalmat sugározza, ezáltal a pihenés is kellemes lesz ebben a szobában.

***

Ha lakberendezéssel kapcsolatos kérdésük van, kérdezzenek, és a lap hasábjain megválaszolom. Levelüket a szerkesztőség címére küldjék postán (Magyar Szó, 21000 Novi Sad, Vojvode Mišića 1.) vagy e-mailben (tarka@magyarszo.rs). A borítékra írják rá: Segít a lakberendező.