2024. március 28., csütörtök

Kistordára két úton lehet bemenni

Tordán nemrégiben bemutattak két, tamburazenét éltető könyvet és CD-t

A több mint százéves tordai tamburazene múltjának és jelenének kíván emléket állítani a nemrégiben bemutatott Kistordába két úton lehet bemenni című kiadvány, amely egy könyvből, és egy több mint három óra harminc percnyi hanganyagból álló CD-ből tevődik össze, és amit Mezei Zsuzsanna, a Tordaiak Klubjának elnöke írt. A bemutató egy kerekasztal-beszélgetés formájában zajlott, amit Csíkos Dániel, az Újvidéki Televízió műsorvezetője vezetett.

A tamburazene kihalófélben van Tordán. Amikor a falunak négy-ötezer lakosa volt, akkor öt zenekarral is büszkélkedhetett. Ma már a lakodalmas zenészek között jó, ha egy-két zenész tud ezen a hangszeren játszani. Mezei Zsuzsanna úgy érezte, hogy tenni kell ezért az örökségért, meg kell menteni az utókor számára.

– A könyvben megpróbáltam mindent megörökíteni, ami a tamburazenéhez köthető. A tamburazenéhez fűződő alkalmakat, a szokásokat, azt, hogy mikor szólt a tambura, hogy mikor, milyen alkalmakkor zenéltek a bandák, és az ezekhez az alkalmakhoz fűződő szokások, és azokat az autentikusnak mondható vőfélyverseket, melyek kizárólag Tordához köthetők – mondta a könyv írója.

Samu Zoltán 1970-óta zenél, akkor került Magyarkanizsára. Nagyapja is zenész volt, de mint mesélte, szülei óva intették ettől a foglalkozástól.

– Világéletemben ezt a fajta muzsikát szerettem. Azóta sok minden változott, valamikor másképp mulattak az emberek, és másképpen játszottak a zenészek. Akkoriban nem volt televízió és számítógép sem, valahogy jobban igényelték az élő zenét – emlékezett vissza Samu Zoltán.

A tordai tamburások a Petőfi Sándor Művelődési Egyesület színjátszóit és tánccsoportjait is aktívan kísérték. Matyis József tamburás színészkedett is, így rengeteg, érdekes történettel tudott szolgálni a könyv írójának.

– Általában népszínműveket dolgoztunk fel, ritkábban komédiákat, és ott zenei betétek is voltak. Többször is előfordult, hogy miután elkészültünk a háttérrel az első felvonáshoz, amíg beengedték a közönséget, addig a tamburások zenéltek. Volt olyan esetünk, amikor azt mondták, hogy jó a zene is, a darabot majd megnézzük máskor – hallottuk Matyis Józseftől.

Mezei Zsuzsannának nem ez volt az első kiadványa. A Nagyanyáink ételei című könyvvel debütált, ennek a könyvnek a célja megőrizni a Tordához köthető, hagyományos recepteket, valamint tájházat alakított ki azzal céllal, hogy az utókor megismerhesse a valamikori Tordát.

Nyitókép: A kerekasztal-beszélgetés résztvevői: Csíkos Dániel, Mezei Zsuzsanna, Samu Zoltán és Matyis József (Vidács Hajnalka felvétele)