2024. április 16., kedd

Megkezdődött a szavazás a montenegrói elnökválasztáson

Montenegróban vasárnap hét órakor megnyíltak a szavazóhelyiségek, ezzel megkezdődött az elnökválasztás a nyugat-balkáni országban.
A valamivel több mint 542 ezer, szavazati joggal rendelkező montenegrói állampolgár hét jelölt közül választhat.

A közvélemény-kutatások eredményei alapján a legtöbb szavazatra a hivatalban lévő elnök, Milo Đukanović, a Szocialisták Demokratikus Pártjának (DPS) jelöltje számíthat, ám a várakozások szerint nem tudja megismételni az öt évvel ezelőtti sikerét, amikor már az első fordulóban győzni tudott. A felmérések szerint a további hat jelölt közül a legtöbb szavazatot Andrija Mandić, a szerbbarát Demokratikus Front (DF) jelöltje, Aleksa Bečić, a Demokratikus Montenegró vezetője, vagy Jakov Milatović, az Európa most! nevű mozgalom jelöltje szerezheti meg.
Amennyiben egyik jelöltnek sem sikerül megszereznie a szavazatok ötven százalékánál eggyel több voksot, akkor április 2-án meg kell szervezni a második választási fordulót, amelyben az a két jelölt méreti meg magát, aki a legtöbb szavazatot kapta.

A választópolgárok 20 óráig adhatják le voksaikat, az első, nem hivatalos eredmények 22 óra körül várhatók, a végleges eredményeket pedig az urnazárást követően 96 órán belül közlik.

Nyitókép: Tanjug