2024. április 16., kedd

Vuhan piacának nyestkutyáira utalnak a koronavírus-világjárvány eredetét kutatók új adatai

A Covid-19 első emberi megbetegedéseinek helyszíne közelében, a kínai Vuhan város piacán gyűjtött genetikai mintákban a nyestkutyák DNS-e keveredett a vírussal, ami arra utal, hogy a pandémia állatoktól származhatott – közölte pénteken nemzetközi szakértők egy csoportja.

Más szakemberek még nem ellenőrizték az elemzést, mely egy szakmailag lektorált folyóiratban egyelőre megjelenés előtt áll. Továbbra is bizonytalan, hogy kezdte a vírus megbetegíteni az embereket. A most elemzett DNS-t össze kell vetni a vírus evolúciójának adataival, hogy kiderüljön, mi volt előbb.

„Ezek az adatok nem adnak végleges választ arra, hogy kezdődött a pandémia, azonban minden egyes adat fontos, hogy a válaszhoz közelebb jussunk" – mondta pénteken Tedrosz Adhanom Gebrejeszusz, az ENSZ Egészségügyi Világszervezete (WHO) főigazgatója.

A friss tanulmányban elemzett mintákat a vuhani élőállatpiac felületeiről gyűjtötték 2020 elején. Tedrosz elmondta, hogy a DNS-szekvenciákat a kínai járványügyi központ tudósai nemrég feltöltötték a világ legnagyobb nyilvános vírusadatbázisába, azóta azonban az adatokat eltávolították. Egy francia biológus véletlenül vette észre az információkat, és megosztotta egy kutatócsoporttal, amely Kínán kívül vizsgálja a SARS-CoV-2, vagyis az új típusú koronavírus eredetét.

Az adatok azt mutatják, hogy egy vadkereskedelemben használt standról vett Covid-pozitív minták nyestkutyák génjeit is tartalmazták, ami arra utal, hogy az állatok talán vírusfertőzöttek voltak - közölték a tudósok, akiknek eredményeiről először a The Atlantic amerikai magazin számolt be. „Jó az esélye, hogy azok az állatok, amelyek a DNS-t tartalmazták, a vírust is hordozták" – mondta Stephen Goldstein, a Utah-i Egyetem virológusa, aki részt vett a kutatásban.

„A kínai járványügyi központ által közzétett piaci minták adatai messze a legerősebb bizonyítékok az állati eredet mellett" – mutatott rá Ray Yip járványügyi szakértő, az amerikai járványügyi központ (CDC) kínai irodájának alapítója, aki nem vett részt az elemzésben.

A WHO Covid-19 technikai vezetője, Maria Van Kerkhove arra hívta fel a figyelmet, hogy az analízis egyetlen állaton belül sem talált vírust, és arra sem talált bizonyítékot, hogy valamely állat embert fertőzött volna meg.

Mark Woolhouse, az Edinburgh-i Egyetem fertőző betegségeket kutató szakértője azt mondta, az lesz a döntő, amikor a nyestkutyák genetikai szekvenciáit összevetik az új típusú koronavírus evolúciójának adataival. Ha a nyestkutyákról kiderül, hogy Covid-19-ük volt, és a vírusaikról bebizonyosodik, hogy korábbi eredetűek, mint azok, amelyek embereket fertőztek meg, „akkor az lesz a lehető legjobb bizonyíték arra, hogy ez volt az a pont a piacon, amikor a vírus terjedése megindulhatott" – mondta.

Nyitókép: MTI/EPA/Featurechina/Li Ke