2024. április 19., péntek

A francia-német rendezési terv ellen tüntettek Belgrádban

A Szent Száva-templom előtti téren ma este 18 óra körül nagyobb létszámú ellenzéki, főként jobboldali pártszimpatizáns gyűlt össze, majd a főváros utcáin vonultak végig. Először a Felszabadulás sugárúton és a Slaviján, majd a Milan király utcán keresztül az Andrićev venacig vonultak, ahol II. Miklós orosz cár szobrával szemben felállított pódiumon szónoklatok hangzottak el – írja az N1 hírportál.

A nevezett hírportál helyszíni tudósítója szerint az eseményen főként szerb nemzeti színű lobogók voltak láthatóak. A szervezők szerint nem tüntetésről van szó, hanem pártokon felülálló hazafias gyülekezésről, ezért az eseményen nem kapnak helyet a pártok zászlajai.

A gyűlésre nem sokkal 18 óra után a Dveri, az Új Szerbiai Demokrata Párt (Novi DSS) és a Fogadalomtevők (Zavetnici) vezetői, vagyis Boško Obradović, Miloš Jovanović és Milica Đurđević Stamenkovski is megérkezett.

Đurđević Stamenkovski korábban elmondta, hogy a rendőrség sokakat megakadályozott abban, hogy eljussanak a fővárosba. Hozzátette, hogy több utasszállító vállalat elutasította, hogy  megszervezze az utazást.

A tiltakozók három követeléssel álltak elő: az európai rendezési terv elutasítása, Vučić államfő lemondása és a választások azonnali kiírása.

Nyitókép: N1