2024. április 16., kedd

Szerbia békepolitikát folytat

Az államfő szerint nem szabad megismételni a háborús múltat

A szerémségi körzetet kereste fel pénteken Aleksandar Vučić államelnök, Donji Tovarnikon beszélt arról: Pecsince környéke lakosainak számára a legfontosabb a meglévő utaknak a felújítása, mivel a teherforgalom miatt meglehetősen rossz állapotban vannak. Az Ašanja és Brestač közötti 25 kilométeres szakaszról van szó, melynek a teljes helyreállítása október elején kezdődik, s egy évet vesz igénybe. Vučić elmondása szerint ez különösen fontos a Fruška gora-i közúti folyosó miatt, hiszen lehetővé teszi majd a gyorsabb összeköttetést a körzetben. Mindig az infrastruktúrának kell az első helyen állnia, értékelte, az új utak, új gyárak, beruházások azok, amelyek növelik a foglalkoztatottságot, és biztos bevételt jelentenek a költségvetésnek is.

Az államfő elmondta, Popinciben és Pécsincén is iskolafelújításokat terveznek, Ašanje új iskolai tornatermet kap, Obrež pedig új óvodát, mert minden gyereknek joga van arra, hogy iskoláskor előtti oktatásban részesüljön. Popinciben és a környező településeken csatornahálózatokat is kiépítenek majd, ezek a beruházások másfél milliárd euróra rúgnak.

Ópázován felkereste a Stamevski édességgyárat, bejelentette a Batajnica–Ópázova út és a helyi egészségház felújítását, utóbbi 10 millió euróba kerül. Rumán, Šiden, Mitrovicán is járt. Vasárnap még felkeresi Ürögöt, mivel erre pénteken nem jutott idő.

Politikai kérdésekre kitérve az elnök kijelentette, nehéz periódus előtt állunk, de komolyságot mutató politikával Szerbia győztesként kerülhet ki ebből az időszakból is. Tíz éve még magasabbak voltak a bérek mindenütt a nyugat-balkáni régióban, ma azonban Szerbia az első helyre kúszott, néhány év alatt megfordította a folyamatot – értékelte. Nem a személyes szimpátia kérdése az, hogy támogatja-e valaki a politikáját, hanem attól függ, hogy milyen utat jár a jövőben az ország. Vučić úgy fogalmazott: a béke megőrzését tartja a legfontosabbnak, „nincsenek kidobni való gyerekeink”, a múltban katasztrofális tévedéseket tett az államvezetőség, amikor háborúzott. Szerbiát az alkotmányos keretek között megőrzi majd az államvezetőség, úgy, hogy közben izolációtól, szankcióktól sem kell félni – jelentette ki.

Nyitókép: Vladimir Šporčić/Tanjug