2024. március 28., csütörtök
BIRKÓZÁS ÉS ORVOSTUDOMÁNY

Óriási lehetőségek a Vajdasági Birkózóakadémián

A magyarkanizsai létesítményben egyetemi tanár és szakorvos segíti a munkát, az orvosi felszerelés a legkorszerűbb, hamarosan pedig széles körű szolgáltatást nyújthat az akadémia

A közelmúltban meglehetősen nagy figyelmet kapott a magyarországi médiában a korosztályos Európa-bajnok, felnőtt Eb-bronzérmes Nagy Bernadett esete, aki a tavalyi budapesti kontinensviadal utolsó, bronzmeccsén térdsérülést szenvedett, megműtötték, de a rehabilitációja otthon nem a tervek szerint alakult, így a gyógyulási folyamatot Szerbiában, Újvidéken folytatta az egykori kiváló birkózó, nagybecskereki Valdemar Štajer felügyelete alatt, aki sportolói pályafutása után a tudomány felé fordult, s mára már doktori címet szerzett, docensként az újvidéki testnevelési egyetem tanára, valamint számos kutatócsoport tagja.

A két birkózó egyébként a Vajdasági Birkózóakadémián talált egymásra, ahol igen komoly készületek folytak annak érdekében, hogy a lehető legkorszerűbb orvosi felszereléssel és szakmai stábbal vizsgálják a bennlakó birkózókat, de a közeljövőben ez a tevékenység már széles körben felhasználható lesz más klubok, sőt más sportágak számára is. A műszerek megérkeztek, és március 1-jétől teljes munkakörű sportszakorvosa is van az akadémiának Keszég Szilvia személyében. Velük találkoztunk az akadémián, a sort pedig Valdemar nyitotta:

Dr. Valdemar Štajer

Dr. Valdemar Štajer

– Az egyetemen rekreációs szakon adok elő, ez a gyakorlatokat és az egészséget érinti a sportolóknál, valamint a szabadidő-sportolóknál is. Ezenkívül a bioenergetikai szaklaboratóriumban tevékenykedek, itt a különleges gyakorlatokról és a különböző, szintén speciális szerekről, probiotikumokról és olyan biomarkerekről van szó, amelyek a fáradtság, a fáradékonyság leküzdését segítik. Ez most különösen népszerű, mert azt is vizsgálja például, hogy a sportolók hogyan térhetnek vissza a sportba a Covid után. A legutóbbi U23-as világbajnokságon alkalmunk volt azt vizsgálni, a birkózók hogyan fogyasztanak. Sok mindent figyelembe vettünk, s riasztónak tartjuk a szerb, a magyar, sőt a világ birkózását illetően is, hogy már 12 éves korban komolyan fogyasztanak a gyerekek, legtöbbször nem szakavatott személy sugallatára, orvosi és táplálkozási szakember véleménye nélkül. Ezt különösen veszélyesnek tartjuk, mert ezek a fiatalok még növésben vannak, s könyvek szólnak ennek a káros hatásáról, akár a szívre is.

Bernadett esete nagy figyelmet keltett.

– A Vajdasági Birkózóakadémia ügyvezetője, Bálint Zoltán kért fel arra, hogy tudományos tanácsadóként működjek közre Magyarkanizsán, ezzel is értéket adva az akadémia munkájához. Meglátásom szerint kiváló az együttműködés a mi akadémiánk és a budapesti KIMBA között, és különösen érvényes ez a lányok esetében, mert az a cél, hogy a szerbiai szakág minél jobban felzárkózzon az élmezőnyhöz. Ilyen célból voltak itt a magyar lányok januárban, én pedig élénken figyeltem a munkamódszereiket, hogy a későbbiekben abból mi is meríthessünk. Itt vettem észre Bernadetten, hogy nem tud teljes értékű edzésmunkát végezni, s úgy gondoltam, az ő esetében segíthetünk, mert hiába mondják a szakemberek, hogy készen áll a teljes munkára, ha nem érzi egészségesnek magát. Kiváló kapcsolataink vannak a magyar szakemberekkel, és együtt szeretnénk végezni azt a fajta megfigyelést, ami a birkózók edzési és versenyzési folyamatát kíséri, és tanácsokat adni az edzőknek, hogyan regenerálódhatnak a birkózók a lehető legjobban és leggyorsabban.

Dr. Keszég Szilvia

Dr. Keszég Szilvia

A közelmúltban Budapesten tudományos együttműködési szerződést írt alá az ottani birkózóakadémia és kajak-kenu sportakadémia. A Vajdasági Birkózóakadémia miként tud itt bekapcsolódni?

– Először is jó bázisokat kell alapítani, és a birkózást illetően már több tudományos munkát tettünk közzé a KIMBA szakembereivel közösen, melyek igen hasznosak lehetnek az edzőknek, mert arról szólnak, hogy egy-egy versenyző milyen felkészültségi szinten lehet. Nyilvánvaló, hogy a birkózóknak és a kajakosoknak más-más tapasztalatuk van, s ezek csak kiegészíthetik egymást. Sokszor azzal van a gond, hogy az internet révén elérhetőek bizonyos információk, ám kevesen nézik meg azok forrását, és sokszor már elavult információkról van szó. Az említett együttműködés egy nagyobb és korszerűbb adatbázist hozhat létre, ami segítheti a tehetséges gyerekek fejlődését és a sportolók felkészülését.

Ez óriási szakterület. A szerbiai sport hogyan kíséri és fogadja el a legkorszerűbb módszereket? A birkózóink mennyire vannak elmaradva a legkorszerűbb trendektől?

– Ha az edzőnek és a sportolóknak bemutatjuk és bebizonyítjuk az általunk állítottakat, akkor könnyebben elfogadják a tudományos tényeket. Ma a tanítványaink közül nyolcan erőnléti edzők a szuperligás focicsapatainknál, így például egykori birkózótársam, Aleksandar Jovančević a közelmúltban vállalt el ilyen szerepet az újvidéki Vojvodinában. Itt, a birkózóakadémián kiváló az együttműködésem az edzőkkel, minden gond nélkül elvégezzük a kellő teszteket, és a trénerek is úgy gondolják, ezen a nyomvonalon kell továbbhaladniuk az edzéseket illetően. Nagyon fontosak a jó hagyományok, de mindenképpen integrálni kell az új, modern módszereket is. A Vajdasági Birkózóakadémián a legjobb orvosi vizsgálatokat biztosítjuk majd a sportolóknak, és kiváló embereket akarunk nevelni, akik kimagasló eredményeket érhetnek el.

Ahogy említettük, a doktornő március eleje óta tölti be az akadémián a szakorvosi posztot teljes munkaidővel.

Kiváló dolognak tartom, hogy Magyarkanizsán van sportszakorvos, de ha jól tudom, hamarosan újabb szakosítás, tanfolyam következik.

– Egy hónapos kurzusról van szó, amely a terheléses tesztekre vonatkozik. Ezt a szakosítás alatt csináltuk már, de nyilván változnak a módszerek, így ez kiváló alkalom lesz arra, hogy visszarázódjak a dologba, és a lehető legkorszerűbb teszteket biztosítsuk az akadémián.

Nagy Bernadett (Gergely Árpád felvétele)

Nagy Bernadett (Gergely Árpád felvétele)

Milyen lehetőségeket lát az akadémián a tesztek, vizsgálatok terén?

– Ezt a terheléses tesztet nemcsak az aktív sportolóknak szánjuk, hanem például a rekreációsoknak is. Szélesebb körben lehetőségünk lesz a fizikális terápiára is, mert a sérülések nem csak a sportolókat sújtják. Tevékenységeink között szerepel majd a sportolói vizsga is, amire mindenkinek szüksége van, nekünk pedig jogunk lesz ezen dokumentumok hitelesítésére. Egyébként már vagy fél éve figyelemmel kísérem az akadémián sportoló gyerekeket, s mondhatom, rendkívül jó állapotban vannak, nem betegek!

Milyen együttműködés lehetséges orvosi téren a magyarkanizsai és az anyaakadémia, a KIMBA között?

– Elsősorban nagyon szeretném, ha betekintésem lehetne abba, amit a KIMBA-n csinálnak ilyen téren. Ezek után az együttműködés már adott lehet, annál is inkább, mert itt is a legkorszerűbb műszerekkel rendelkezünk fizikális terápiás téren. Számomra nagy öröm, hogy a szűk szakmámban dolgozhatok.

Bernadett számára nem volt egyszerű az elmúlt bő fél év:

– Bármit csináltam, egyszerűen nem savasodott a bal lábam. Biciklizésnél már arra koncentráltam, hogy azzal tekerjek jobban, de így sem éreztem semmit. Januárban a Vajdasági Birkózóakadémián edzőtáboroztunk, ekkor elmentünk Újvidékre, ahol kiderült, hogy a térdemmel hiába voltam hat hónapos gyógykezelésen, úgy nézett ki, mintha csak két hónapja gyógyulna. A helyi szakemberek szerint aludtak az izmok. Ekkor ajánlották fel, hogy a további rehabilitációt elvállalják, mivel Magyarországon ez nem jól sikerült. Az elején nagyon kemények voltak az edzések, hétfőtől péntekig napi kétszer három órát dolgoztunk. Most már csak napi egyszer kell elutaznom Újvidékre, a napi edzéseket – egyelőre csak a felsőtestre – a magyarkanizsai akadémián végzem, de teljes bevetéssel még most sem tudok tréningezni, birkózni még nem szabad. Az izmom egyértelműen fejlődött, sokkal jobban néz már ki, és erősebb, a prognózisok szerint áprilisban már a szőnyegen is gyakorolhatok.

Az orvosi stábot mindenben segíti Bálint Zoltán (balról), az akadémia ügyvezetője

Az orvosi stábot mindenben segíti Bálint Zoltán (balról), az akadémia ügyvezetője

Mindez azt jelenti, hogy a július közepi, budapesti kvalifikációs tornán még nyilván nem léphetsz fel, de a szeptemberi, szintén kvótaszerzős belgrádi világbajnokságon már igen?

– A térdemtől függ, de nagyon azon leszek, hogy sikerüljön a belgrádi vb. Súlycsoportomban, a 76 kilogrammban nem egyértelmű a japán dominancia, viszont olyan széles a kiváló versenyzők skálája, hogy nagyon nehéz lesz kiharcolni az olimpiát jelentő öt hely egyikét a szerb fővárosban. Ahogy néztem a mostani rangsoroló versenyeket, csak amerikaiból öt indult el ezeken, s mind az öten nyertek. Szerencse, hogy közülük csak egy indulhat Belgrádban… Rajtuk kívül azonban van még kiváló japán, egyiptomi, kirgiz, indiai… is, még jó, nem mindegyikőjükkel kell majd megküzdenem. Nekem mindegy, hogyan birkózok, csak nyerjek, és az a célom, hogy kvótát szerezzek. Igazából minden versenyen az a célom, hogy nyerjek. Ha elindítanának a 125 kilós fiúk között, ott is nyerni akarnék.

Hogy érzed magad Kanizsán?

– Kiválóan, otthonosan. Kéthetente hazamegyek, de szaladok is vissza, mert itt három edző kíséri a rehabilitációmat, tehát a legjobb kezekben vagyok, délelőttönként Újvidéken, délutánonként meg Magyarkanizsán, ahol szorgalmasan végzem a számomra előírt edzésprogramot. Bízok a mielőbbi felépülésemben, s itt ragadnám meg az alkalmat, hogy köszönetet mondjak a Magyar Birkózószövetségnek, a KIMBA-nak, anyaegyesületemnek, az Újpestnek, és nem utolsósorban a Vajdasági Birkózóakadémiának, amely hathatós támogatással lehetővé tette a sikeres rehabilitációm szakmai és logisztikai hátterét.

Nyitókép: Az orvosi stábot mindenben segíti Bálint Zoltán (balról), az akadémia ügyvezetője