2024. március 29., péntek
BIRKÓZÁS – U23-AS EB

Bukarestben a találka

Bukarestben tegnap megkezdődött az U23-as Európa-bajnokság. A benevezéseket böngészve érezhető, hogy a mezőny nem túlzottan népes, de ez például annak is tulajdonítható, hogy az olimpia után sok nemzeti együttesben nemzedékcsérére került sor, s a fiatal felnőtteket már az olyan felnőttversenyekre készítik fel, amelyeken olimpiai kvótát lehet szerezni. Ez nem kimondottan érvényes a szerbiai és a magyar csapatra, amelyek a szokásosat megközelítő számú versenyzőt indítottak a román fővárosban, azzal, hogy feleslegesen ezúttal a magyarok sem vittek ki fiatalokat.

A férfiak mezőnyében kötöttfogásban a szerbek négy kiválasztottal indultak útnak, s papíron a csoport legesélyesebbje a tavaly már ilyen érmet nyert Branko Kovačević (82 kg), titkos éremesélyesnek pedig Aleksa Ilićet (77 kg) lehet volna kikiáltani, aki szépen bontogatja a szárnyait, de a rajton 6:3-ra kikapott az ukrán Politajevtól. A magyaroknál öten lépnek szőnyegre, az aduász pedig Szőke Alex (97 kg), aki minden korosztályban szinte mindent megnyert, megjárta a tokiói olimpiát, 2022-ben pedig U23-as világbajnok lett, de a 2021-es felnőtt-vb-ről is van egy ezüstje.

Szabadfogásban sem szerb, sem magyar fellépő nem lesz, ennél viszont sokkal népesebb a női tábor, ahol a magyarok hatan, a szerbiaiak pedig hárman indulnak. Itt kell megemlíteni, hogy 76 kg-ban Nagy Fanni, a fiatal férfiak kötöttfogása 55 kg-jában pedig Losonc Szabolcs személyében két magyarkanizsai is a listán van. Ez utóbbi tegnap már el el is kezdte a versenyt, de a selejtezőben elbukott az örmény Manvelyannal szemben.

Zentai győzelem a tartományin

Szabadkán rendezték meg Vajdaság U17-es bajnokságát, amelyen 12 klub 68 birkózója lépett szőnyegre. A bajnoki címet a fiúknál a Zenta, a lányoknál a zombori Radnički nyerte meg.

A Zenta U17-es birkózói Szabadkán

A Zenta U17-es birkózói Szabadkán

A bajnokok, illetve a felsőhegyi Hercules, a moholi Partizan, a magyarkanizsai Potisje, a nagybecskereki Proleter, a szabadkai Spartacus és a Zenta érmesei, fiúk, 45 kg: 1. Jovan Petković (Fruškogorac), 2. Vasilije Vejnović (Zenta). 48 kg: 1. Dobi Krisztián (Radnički Z.), 2. Mihajlo Mitrović (Hercules), 3. Marko Đukić (Proleter). 51 kg: 1. Varga Roland (Zenta), 2. Kolompár Denisz (Zenta). 55 kg: 1. Andrej Velisavljev (Proleter), 2. Újhelyi Balázs (Potisje), 3. Kordován Kornél (Zenta). 60 kg: 1. Lengyel Kevin (Potisje), 2. Paróci Rajmond (Spartacus). 65 kg: 1. Lazar Dedić (Soko), 2. Berkec Dániel (Zenta), 3. Dávid Petrović (Proleter). 71 kg: 1. Pék Zalán (Zenta), 3. Mustafa Pitić (Spartacus) és Nebojša Obradović (Spartacus). 80 kg: 1. Stefan Todosijević (Dinamo). 92 kg: 1. Branko Mijušković (Spartacus), 2. Boško Mijušković (Spartacus). 110 kg: 1. Mladen Patarčić (Radnički Z.), 2. Mihajlo Maksimović (Spartacus). Csapatban: 1. Zenta 105, 2. Radnički (Z) 95, 3. Spartacus 80, … 5. Proleter 77, 6. Potisje 67 pont stb. Lányok, 49 kg: 1. Nada Liščević (Radnički Z.). 53 kg: 1. Lena Ećimović (Dinamo). 57 kg: 1. Milana Mitrović (Hercules), 2. Kontra Beáta (Spartacus), 3. Habi Orsolya (Potisje). 61 kg: 1. Nataša Vuković (Zenta). 65 kg: 1. Kontra Tünde (Spartacus). 73 kg: 1. Újhelyi Evelin (Potisje), 2. Győri Iringó (Hercules), 3. Sanja Rođenkov (Partizan M.). Csapatban: 1. Radnički (Z) 57, 2. Hercules és Spartacus 45, 4. Potisje 40 pont.

Nyitókép: A Zenta U17-es birkózói Szabadkán