2024. április 19., péntek

A tervezés időszaka

A gunarasi helyi közösség idei legnagyobb beruházása a temető felújítása

Az év eleje a tervezésről szól Gunarason. Kovács Viktor, a helyi közösség tanácsadója arról számolt be, hogy több munka már folyamatban van, akárcsak a tervek kidolgozása.

– A külső munkaakciókkal vártuk azt, hogy jobb idő legyen, és az elmúlt időszakban sikerült egy nagyobb volumenűt megvalósítani: rendeztük a központi teret. Emellett elkezdődtek a tavalyi évről fennmaradt munkálatok a helyi közösség épületében. Elkezdődött azoknak az irodáknak a felújítása, amelyeket a második fázisra terveztünk. Az tűzoltók irodája is elég elhasználódott állapotban van, ezért a tűzoltókkal úgy döntöttünk, hogy azt is felújítjuk. Ez a munka is folyamatban van, sőt hamarosan be fog fejeződni. Az év eleje a tervezés időszaka, most készíttetjük a terveket különböző felújításokra és munkálatokra. Ilyen a temető felújítása is, ami az elkövetkező két év legnagyobb projektuma lesz. Ezt is két fázisra bontjuk, az idei első fázisban a halottasház teljes körű felújítását fogjuk elvégezni. Erre vonatkozóan készülnek a tervek, a következő évben pedig a betonjárdák, a bevezető út és a kerítés fog kialakításra kerülni. Emellett készül a terv az egészségház külső burkolatának a felújítására, amit szintén ebben az évben fogunk megvalósítani. Illetve a hetekben elvégezzük a földutak felmérését, hiszen az volt a vállalásunk erre az évre, hogy mart aszfaltot vásárolunk, és az összes tanyához vezető utat feltöltjük vele. Elsőnek megnézzük, hogy mely utak a legkritikusabbak, és a gazdakörrel karöltve fogjuk kijavítani ezeket a részeket. A mart aszfalt szállítását úgy ütemezzük, hogy az adott szakasz kijavítása után rögtön a helyszínre szállítják az aszfaltot, és ott eligazítjuk. Ha viszont egy nagy lerakatot alakítanánk ki, akkor az sokkal több munkával és jelentős pluszköltséggel járna – mondta el a tanácsadó, majd arról is szólt, hogy tervben van a nyugdíjas-egyesület irodájának felújítása is, mert az évek során az is elhasználódott. Kovács elmondta azt is, hogy hamarosan kiírják a támogatási pályázatot a civil szervezetek számára, 1,3 millió dináros keretösszeggel.

– A falu számára nagyon fontosak a civil szervezetek, hiszen a rendezvényeket, különböző megmozdulásokat ők segítik és ők szervezik. A helyi közösséggel karöltve nagy sok pozitív dolgot hoztak létre a falu életében. Épp ezért is nagyon fontos a támogatásuk, ami teljes mértékben a helyi járulékból fog megvalósulni. Emellett még egy pályázat lesz kiírva, ami egy új tűzoltójármű vásárlását célozza meg. Ennek is 1,3 millió dinár a keretösszege – mondta a tanácsadó, majd hozzáfűzte, hogy a régi tűzoltójármű az előző évben tönkrement. Igaz, sikerült megjavítani, de nagyon öreg járműről van szó, ezért félő, hogy ismét tönkremegy. Ennek tükrében döntöttek az új jármű beszerzéséről.

Gunarason a civil szervezetek szervezésében megkezdődött a báli időszak. A Dózsa György Általános Iskola jótékonysági bálján az iskola részére gyűjtöttek. Március 11-én a nyugdíjas-egyesület szervez nőnapi bált a helyi közösséggel közösen. A gunarasi helyi közösség területén élő hölgyek számára a bálra ingyenes a belépés. Március 18-án pedig a tűzoltók tartanak adománygyűjtő bált, amivel a felszerelések megvásárlásához és a munkájuk sikeréhez szeretnének hozzájárulni.

Nyitókép: Megkezdődött a helyi közösség felújításának második fázisa (Lakatos János felvétele)