2024. március 28., csütörtök

Szólt a citeramuzsika Muzslyán

Megtartották a XIX. Szilasi Emléknapot

Szombaton este a citera hangjától volt hangos a muzslyai Petőfi Sándor Magyar Művelődési Egyesület színházterme, ahol megtartották a 19. Szilasi Emléknapot. A temerini, szentmihályi, újvidéki, pacséri, topolyai, magyarkanizsai, kisoroszi és törökbecsei citerások húsz produkciója megmutatta, hogy él a citeramuzsika Vajdaságban. És, ami még fontosabb, a művelői között fiatalok is vannak.

A rendezvénnyel Szilasi Mihályra, a falu szülöttjére, a citerazene egyik úttörőjére emlékeznek, akinek felvételeit Budapesten is őrzik. Az ő citeráján hangzott el először magyar népdal az Újvidéki Rádióban.
– Nevéhez fűződik a „sánta ütés” és ezzel öregbítette nevét a magyar népzenében. A mai alkalommal nemcsak őrá emlékezünk, hanem a népzenét, a citerazenét is szeretnénk népszerűsíteni és igyekszünk ezt az örökséget átadni az új generációknak – mondta Dobó József szervező, a Petőfi Sándor MME elnöke.

Fremond Árpád, a Magyar Nemzeti Tanács elnöke megnyitó beszédében hangsúlyozta az ilyen rendezvények fontosságát, hiszen a vajdasági magyar közösség kötődik a citerához, a hagyományaihoz.

– A citera hangszerként itt ebben a régióban is elterjedt volt. Ezért azt gondolom, hogy fontos az, hogy ezen a találkozón, a Szilasi Napon, amely a citeráról szól, minden olyan település, minden olyan művész bemutathassa tudását, ami ehhez a hangszerhez kötődik. Támogatni kell ezeket a rendezvényeket, őrizni kell a hagyományainkat, őriznünk kell ezt a hangszert, és mindent meg kell tenni annak érdekében, hogy legyenek fiatal citerásaink – mondta az MNT elnöke.

A citerások ezúttal nem szakmai zsűri előtt mutatkoznak be, hanem egymás előtt zenélnek. Ez alkalom a tapasztalatcserére, hiszen a szakma véleménye mond a legtöbbet. A törökbecsei Micsik Béla évtizedek óta oktatja a fiatal citerásokat.

– Úgy érzem, hogy ennek mindig van „rózsaszínű” ideje, ennek mindig van egy élő ideje. Itt-ott talán elalszik, vagy elmennek a gyerekek, vagy a fiatalok. Valahol fölbukkannak, valaki fölbuzdul rajta és kapható rá. Szerintem mindig akad majd olyan ember. A jóisten el fogja rendezni, hogy legyenek olyan emberek, akik oktatóként is ki fognak állni – nyilatkozott Micsik Béla.

Borsi Ferenc, a csókai származású, Budapesten élő citeraművész a találkozó rendszeres fellépője. Mint mondta, őseink mindennapjainak része volt a zenei anyanyelvünk, örökségünknek a használata, maguk és a környezetük szórakoztatására. Ez mára megváltozott.

– Most már tudatosan nyúlnak a zenei kincsekhez. Tudatosan, produkciószerűen állítanak össze műsorszámokat, ami nem baj, mert a mai körülmények között erre van szükség. De azt látni kell, hogy van egy ilyen tudatosulás, egy értékmentés zenei világunkban és valahol az lenne a cél, hogy visszaépítsük a mindennapjainkba, és újra megéljük. Ehhez meg kell ismerni, tovább kell adni és újratanítani ezeket a dallamokat – nyilatkozta.
A Szilasi Emléknap, a legjobb citerások évi találkozója jövőre ünnepeli huszadik évfordulóját.

Nyitókép: A szentmihályi vegyes kórus és citerazenekar (Fotó: Kecskés István felvétele)