2024. április 26., péntek

„Amit az ember szeret, arra talál időt” – VIDEÓ

Utasunk Jenován Flórián, az Újvidéki Művészeti Akadémia negyedéves hallgatója

Szeptember 23-án újra begördült a Magyar Szó Taxi, napilapunk videós beszélgetős műsora. Minden héten újabb vendéggel jelentkezem, aki beül mellém az anyósülésre, és együtt autózunk, miközben nem mindennapi témákról osztjuk meg egymással gondolatainkat. A teljes beszélgetésről készült videót a Magyar Szó online felületén, a Facebook-oldalunkon és a YouTube-csatornánkon tekinthetik meg, a szerkesztett változatát azonban napilapunkban is elolvashatják.

Még csak negyedéves hallgató, de tavaly decemberig, fél év különbséggel, két énekeskönyve is megjelent. Jenován Flórián már általános iskolás kora óta kántorkodik. Abban az időszakban figyelt fel arra, hogy a hívek, bár éneklik a dalokat, hozzájuk pontos kottát sosem talált, mindig csak hasonlót. És akkor döntötte el, hogy gyűjtőmunkába kezd, felkutatja a különféle templomi énekeket, és a kottájukkal együtt egy (ebben az esetben két) csokorba gyűjti őket. Így születtek meg az Észak- és Közép-Bánát gyöngyszemei elnevezésű kiadványok, amelyeket az Európa Kollégium jóvoltából sikerült is megjelentetnie. Ma már Erdélyben is használják az ő könyveit.

–  Azt gondolom, hogy amelyik fának vannak gyökerei, az a fa él. Nekünk is vannak gyökereink, ami a kulturális dolgokat illeti. Olyan sokszor el tudunk feledkezni ezekről a kincseinkről. Ezt nem tartom jónak, okosnak, mert van nekünk is mire büszkének lenni, és nem szabad hagyni, hogy az értékeink elvesszenek. Nagyon szép gyűjtéseink vannak, mind népzenei, mind egyházi téren, de ahhoz, hogy tovább éljenek, nem elegendő az, hogy lejegyezzük őket. Meg kell találni annak a módját, hogy ezeket a dalokat, szokásokat, hagyományokat ne csak papíron őrizzük meg, hanem valahogy beiktassuk az életünkbe. A hagyományokat életben kell tartani, és ennek meg kell találni a módját, hogy továbbadjuk ezt az örökséget a fiatalabb nemzedéknek.

Szoktál elhinteni egy-két apró érdekességet ezekkel a hagyományokkal, népszokásokkal, dalokkal kapcsolatban?

–  Kicsivel több mint két évvel ezelőtt kerestek meg a Szathmáry Karolina leánykollégiumból, hogy nincs énektanárjuk, el tudnám-e vállalni. Rögtön igent mondtam, így most havonta egyszer találkozom a lányokkal. Ezeken a próbákon katolikus ifjúsági énekeket tanulunk, olykor-olykor népdalokat is, de valamilyen ünnep alkalmával próbálunk becsempészni némi komolyzenét is. Például a magyar kultúra napja alkalmából Erkelt dolgoztuk fel. Az órán  mindig próbálok mondani valamit akár a szerzőről, akár a vallással vagy az adott ünneppel kapcsolatban. Bár nincs sok idő ezzel foglalkozni, mindig el lehet ejteni egy-két okosságot. Lehet, a hatvanból csak tíznek üti meg a fülét ez az információ, és utánanéz. Volt már arra is példa, hogy jöttek és elmondták, hogy igen, rákerestek, utánajártak.

Véleményed szerint fiatalként jobban tudsz rájuk hatni?

– Biztos benne van az, hogy jaj, itt vagyok én, a négy évvel idősebb, és most árasztom a bölcsességeimet, de figyelek arra, hogy ne lépjem át azt a határt, ami már ilyen tipikus tanárrá tesz. Mindig igyekszem úgy elejteni a dolgokat, hogy ne tűnjön úgy, mintha az észt akarnám osztani, ahogyan a fiatalok mondják. Mindig igyekszem, hogy megmaradjunk egy baráti viszonynál, és ne dőljön át kimondottan ebbe a tanár-diák viszonyba, mert az érdeklődésük is gyorsan elveszik. Így, hogy úgymond baráti viszony van köztem és a diákok között, jobban megragad bennük az átadott üzenet is. Ezt meg tudom csinálni Nagybecskereken, de például Adán, a zeneiskolában, már nem, ott a klasszikus tanár-diák felállás van, hiszen idősebbeket is tanítok.

A tanítás és az egyetem mellett az Európa Kollégium zeneművészeti szakkörét is vezeted. Hogyan néz ki ez pontosan?

– Tavaly decemberben jött az ötlet, hogy hogyan is tudnánk a kellemest a hasznossal egybekötni, hiszen a bentlakó egyetemistáknak kötelezően részt kell venniük közéleti esteken, illetve koncert- és múzeumlátogatásokon. Kevés alkalom adódott, amikor a kollégiummal el tudtunk jutni például a Nemzeti Színházba vagy más helyre, így ezt belülről igyekeztünk orvosolni. Eddig is volt rá alkalom, hogy a Művészeti Akadémia hallgatóival koncerteztünk, de jött az ötlet, hogy miért ne tennénk ezt sűrűbben. Így megalakítottuk a zeneművészeti szakkört, és havonta két összejövetelt szoktunk tartani, s ezeken nemcsak a hangversenyekre készülünk, hanem közös elhatározás alapján a magyar előadóművészekről is tanulunk, ugyanis róluk nem sok szó esik az egyetemen. Ilyenkor az adott előadóról megnézünk valamilyen dokumentumfilmet, vagy átbeszéljük az életét, koncertfelvételeket nézünk, majd megbeszéljük az egészet. Emellett természetesen a hangversenyekre is készülünk. Szakkörként januárban volt a bemutatkozóestünk, a következő szerintem valamikor márciusban lesz.

Nem maradhat el a kérdés: Dél-Bánát gyöngyszemei lesz? Készül?

– Igazából most térképezem fel a területet, hogy hova érdemes elmenni, mert bár papíron vannak plébániák, nem biztos, hogy magyarság is van még ott. Keresem azokat a személyeket, akikkel kapcsolatba léphetnék, és akiktől gyűjteni lehetne. Már elkezdődött a második szemeszter az egyetemen, a gyűjtőmunkát pedig tervezgetem, és ha besokallok az egyetemen, akkor hétvégén kocsiba pattanok és elmegyek Dél-Bánátba egy kicsit levegőzni. Összekötöm a kellemest a hasznossal. Egy kicsit nehéz így, de amit az ember szeret, az nem esik nehezére, mindig talál rá időt, de azért nehéz összeegyeztetni az egyetemet a munkával és a gyűjtéssel. Nem lehetetlen, csak sakkozni kell egy kicsit az idővel. Azonban észrevettem magamon, hogy amióta elkezdtem tanítani a zeneiskolában, ezek a napok kiesnek a gyakorlásra szánt időmből, viszont amikor leülök, akkor sokkal produktívabb vagyok.

(A teljes beszélgetést megtekinthetik a Magyar Szó Facebook-oldalán, illetve a YouTube-csatornáján.)

Nyitókép: Jenován Flórián (Fotó: Kállai Göblös Nikoletta)