2024. április 24., szerda

Evőeszközt hozzanak, hogy éhen ne haljanak!

Többhetes lakodalmak az egykoron színmagyar Szilágyi településen

Az Apatin községhez tartozó Szilágyi település az 1970-es, '80-as években úgymond „virágzott”, sok fiatal élt a faluban, a mezőgazdasággal foglalkozók, a helyi földművesszövetkezetben, az apatini, zombori gyárakban, vállalatokban dolgozók is szépen gyarapodtak anyagilag, megengedhették tehát a nagy létszámú, hosszú előkészületekkel, bőséges vendégvárással járó lakodalmakat. Egyszóval, pezsgő élet volt a faluban.

Lakodalmi előkészületek
A lakodalom előtt 2-3 héttel kezdődött a tésztagyúrás, amit a közeli rokon asszonyok gyúrtak a finom tyúkhúsleveshez.
Az esküvő, ill. a lakodalom előtti három vasárnap kihirdették a fiatalokat a templomban. Ekkor természetesen kötelezően megjelentek a jegyesek, velük együtt a szülők, nagyszülők, testvérek. A menyasszonynak illett mind a három vasárnap más-más, újonnan varratott ruhában megjelenni. Az eljegyzéskor a vőlegénytől kapott ruhaanyagokat ekkor varrták meg. A lakodalmat megelőző vasárnap leginkább egyforma anyagból készült kosztümben/öltönyben jelent meg a jegyespár a 4, 6, 8,10,12 vőfény kíséretében.
A faluban eljegyzéskor és a lakodalomra való készüléskor igyekezték elkerülni a világoskék színt. Míg páldául más településeken e színnek külön jelentősége van, addig Szilágyin a világoskék színt nem tartották szerencsés választásnak ezekre az alkalmakra. A pontos oka nem ismeretes.
Szilágyin nem használták/nem használják a vőfély kifejezést, csakis a vőfényt. A koszorúslányokat még nyoszolyúlányoknak is hívták, és ma is így mondják. Tehát mindkét szó használatos.
A vőfények egy csapatot alkottak, ők vezényelték le az egész lakodalmat, irányították a násznépet, elmondták a kikérő és köszöntő verseket, felszolgálták az ebédet, vacsorát és reggelit, gondoskodtak a jó hangulatról, mókáztak a menyasszonytánc után, hajnalban pedig titokban „meglepetést” készítettek az ifjú párnak.
A nyoszolyúlányok feladatai a következők voltak: a násznagyoknak és a násznépnek szánt rozmaring díszítése, a szalvéták hajtogatása, a terem- és a kocsik díszítése, a vőlegénying elvitele a menyasszonyos háztól a vőlegénynek a lakodalom délelőttjén, a virágok/rozmaringok feltűzése a teremben. A rozmaringért járó virágpénz az ifjú párt illette.
Egy héttel a lakodalom előtti szombaton a vőfények és a koszorúslányok, 4, 6, 8, 10, 12 pár, attól függ, hogy mekkora volt a lakodalom, a lányos háznál díszítették a csutorákat és a fokosokat bukszussal és fehér krepp-papír virágokkal.
Ezeket a krepp-papírból készült virágokat, valamint a nyoszolyúlányok fejét, haját díszítő fehér, esetleg rózsaszínű textilből készült virágokat, valamint a vőfényvirágokat és a „személyvirágokat” (a szülőknek, násznagyoknak, testvéreknek, nagyszülőknek, bérma- és keresztszülőknek) a helybeli Kovács Kati néni készítette. A jegyespár és a nyoszolyúlányok együtt mentek el Kati nénihez a lakodalom előtt kb. egy hónappal, kiválasztották és megrendelték a fejdíszeket és a vőfényvirágokat. A násznép többi tagja szalaggal díszített rozmaringot vagy ruhaanyagból készített, a kiemelt vendégek (násznagyok, nagyszülők, szülők, testvérek, bérma- és keresztszülők) virágainál kisebb méretű melldíszt kaptak.
Vasárnap, azaz ahogy Szilágyin nevezték, „utolsó vasárnap” a szentmise előtt a menyasszonyos háznál gyülekeztek a vőfények. A menyasszony feltűzte a vőfényvirágokat − amelyeken hosszú fehér vagy rózsaszínű, széles, majdnem földig érő szalag/szalagok lógtak −, valamint szétosztotta nekik az előző este feldíszített csutorákat és fokosokat. Így mentek a templomba, nagymisére. A vőfények a papot is illendően meghívták a lakodalomba.
Mise után a vőlegényes háznál vasárnapi, többfogásos ünnepi ebéddel fogadták őket, megtöltötték a csutorájukat borral (ahol nem volt házi bor, ott általában Baranyából hozták akkoriban a jóféle házi borokat, és ez a beszerzés is külön „prosecióval, küldöttséggel” járt), ezt követően elkapták a névsort, hogy kiket kell meghívni a lakodalomba. A vőfények párosával járták az utcákat. A meghívott házba betérve így köszöntek:
„Adjon Isten szerencsés jó napot! Ki bennünket saját képébe alkotott. Mi eljöttünk, hogy szent meghívást tegyünk vőlegényünk, Nagy István és menyasszonyunk, Kovács Erzsébet esküvőjére. Ebédre, vacsorára és egy pohár borra az egész családot elvárja, szombaton 12 órára. Evőeszközt hozzanak, hogy éhen ne haljanak!”
A hívogatók, beköszöntők szövegei kézről kézre jártak, változtak.
Döme Lajos bácsitól való a következő hívogató:
Dicsértessék a Jézus Krisztus!
Szívhajlandósággal jöttünk e házba,
hogy a ház népét meghívjuk egy ártatlan nászba.
Mert ősatyáink mikor házasodtak,
minden jó atyafit oda meg is hívtak.
Őseinktől tartjuk kötelességünknek,
hogy szeretjük a szép magyar vendégséget.
Nem ízlik a magyarnak a legjobb fajta bor,
ha nem ülnek a szomszédok sort.
Azért jöttünk mi e jeles órában,
hogy meghívjuk magukat egy jó mulatságba.
Ám nekünk nem csak férfi kell oda,
mert asszony és lány nélkül nem megyünk a táncba.
………………. menyasszonyunk és ……………. vőlegényünk,
ha meg nem vetnék szíves kérésüket,
szombaton 12 órára a tűzoltóotthon nagytermében,
onnan elkísérni őket Szent István felszentelt templomába,
majd egy pár pohár borra, ebédre, vacsorára.
Evőeszközt hozzanak, hogy éhen ne haljanak. (Szakál Mónika gyűjteményéből)
Egy másik változat, ami közkézen forgott a faluban:
Adjon az Úristen szerencsés jó napot,
ki bennünket saját képére alkotott.
Illő alázattal engedelmet kérünk,
hogy e házba belépni merészeltünk.
Mint követek, úgy jöttünk ma ide
hogy meghívást tegyünk vőlegényünk …………(a vőlegény neve)
és menyasszonyunk, …………..(menyasszony neve) nevében,
kik az elkövetkező szombaton kelnek egybe.
Ebédre, vacsorára elvárják a család összes tagját
szombaton 12 órára.
Evőeszközt hozzanak, hogy éhen ne maradjanak!
Így történt a vendégek meghívása az esküvőre és a lakodalomba. Estére a vőfélyek 80 százaléka kidőlt, mivel minden meghívott családnál ittak a házigazdával. És akkor még nem ért véget a nap, mert este párostul kellett megjelenniük vacsorára a menyasszonyos háznál. Ott számoltak be a házigazdáknak arról, kiket nem sikerült meghívni aznap. Ezeket a hiányosságokat aztán igyekeztek minél előbb pótolni.

A lakodalom hete
Szerdán a vőlegényes ház, csütörtökön pedig a menyasszonyos ház részére sütöttek a Mészáros péknél.
Szerdán, ill. csütörtökön kora reggel az asszonyok (néha tízen-tizenketten) és a sütőasszony (Maris néni vagy Boris néni) gyülekeztek a péknél, mert ott sütötték a kalácsokat és a tortákat. A sütőasszony utasított mindenkit, hogy mit és hogyan csináljanak: keverték a tölteléket, gyúrtak, krémeket főztek stb., a pék pedig a kemencében kisütötte a piskótákat és a különböző linzertésztákat. Igen gyakran 600, 800, vagy akár 1000 tojást is elhasználtak, „elsütöttek”. Akik részt vettek a sütésben, reggelire friss kiflit, kávét kaptak, a déli harangszó megszólalásakor azonban már a pék tágas konyhájában gőzölgő húsleves és mindenféle sültek mellett ültek az asszonyok, hogy erőt merítsenek a további tevékenységekhez. Az ebédet a lakodalmas háznál készítette egy másik csapat, és készen, porcelán levesestálakban, porcelántálakon vitték a sütésben segédkezőknek. Miután befejezték a munkát, hazavitték a lakodalmas házhoz a piskótákat, száraz süteményeket, krémeket. Ott folytatódott a munka: „kikenték”, azaz megtöltötték a piskótákat, díszítették a tortákat, külön készítettek 2-3 nagy tálcával a lakodalom hajnalán sorra kerülő kínálgatásra. Este a házigazdák vacsorával (paprikással) köszönték meg az asszonyoknak a fáradozásukat. És erre már általában a férjek, a gyerekek is hivatalosak voltak.
Pénteken volt a baromfi- és sertésvágás. A szilágyi szokás szerint ahova meghívták a családot (menyasszonyos vagy vőlegényes ház), a meghívottak oda vitték a tyúkot. A menyasszony, illetve a vőlegény, ki-ki a saját otthonában ekkor fogadta az ajándékokat. Az asszonyok a tyúkokat vágták, a férfiak pedig a sertéseket, ill. nem ritkán üszőt, bikát. Reggelire elkészült a töpörtyű, sült máj, sült vér és a ropogós szalonna, ezekhez különböző savanyúságot tálaltak. Este paprikás várta a segítő társaságot, a vőfényeket és a koszorúslányokat, akik időközben feldíszítették a tűzoltóotthon termét és megterítették az asztalokat. Vacsora után indult a „korzózás”. A fiatalok felültek a feldíszített traktorokra, és nótaszóval, vidáman járták körül a falut. Sokszor visszamentek a lakodalmas házhoz, és folytatták a mulatozást akár éjfélig vagy még tovább. Ennek a házigazdák már nem igazán örültek, hiszen a kimerítő hét, hetek után másnap kezdődött a nagy nap, vagyis a lakodalom.
Szombaton 10 órára gyülekeztek a tűzoltóotthonban a zenészek és a vőfények, akik elmentek először a vőlegényért és szüleiért, majd a terembe kísérték őket. Szilágyin a vőlegény és a menyasszony vendégei egy helyen, együtt ünnepeltek, nem külön-külön.
Vőlegénykikérő vers:
Kedves vőlegényünk!
Eljött hát az óra,
búcsúzz szüleidtől,
és indulj a nagy útra!
Utadon kísérjen a násznép és a nóta!
legyél nagyon boldog,
ezt kívánjuk sorba! Húzd rá!
Ezt követően a vőfények a zenészekkel a násznagyokért indultak, előbb az egyikhez, aztán a másikhoz.
Násznagykikérő vers:
Tisztelt násznagy urunk!
Becses engedelmével léptük át házának küszöbét,
hogy felkérjük,
hogy vőlegényünk/menyasszonyunk tanúja legyen. Húzd rá!
Közben pedig a vőlegény szülei és a menyasszony édesapja fogadták a vendégeket a lakodalom helyszínén. 13 óra körül kezdődött az ebéd, ami általában csirke- és disznópaprikás volt, néhol üszőpaprikást is készítettek, savanyúságot és finom Mészáros-féle kiflit tálaltak hozzá. Mindenki a magával hozott evőeszközzel evett. Ebéd után két koszorúslány átadta a szalagokkal díszített, almába szúrt rozmaringot a násznagyoknak a következő vers kíséretében:
Csitt, csend! Hallgattassék!
Jézus neve dicsértessék!
Nem jöttünk mi hiába,
minthogy letegyük a virágot násznagy urunk asztalára. (rozmaringátadás)
A virágot letettük, tessék gálántkodni,
egypár dinár az ára. Húzd rá!
Persze a násznagy ilyenkor jól a zsebébe nyúlt, és gáláns volt, természetesen. Az esküvői tanúk, a násznagyok Szilágyin a keresztszülők, vagy a bérmaszülők voltak. Ez azóta részben megváltozott.
Az egyik vőfény felkérte a násznépet, hogy készülődjenek, mert indulni kell a menyasszonyért. Amikor a nászmenet a menyasszonyos ház vagy később a templom felé vonult, a nők a táskába rakott kiflit ajándékozták szét, a férfiak pedig borral kínálták az utcán álló nézőket. Ez szinte kötelessége volt a násznépnek. Így részesültek még többen a házigazdák vendégszeretetéből. A menet olyan irányból érkezett a menyasszonyos házhoz, hogy ne menjenek el a ház ablaka előtt, a hiedelem szerint „nehogy a menyasszony visszatérjen a házba”.
Az egyik vőfény kikérő verset mondott a menyasszony szüleinek, amivel tulajdonképpen megtörtént a kikérés. Szilágyin ez nagyon ünnepélyes és megható része volt a lakodalomnak. Itt nem tréfálkoztak, nem tettek fel találós kérdéseket. A kikérő vers elhangzott, majd a menyasszony és a vőlegény kiállt egymás mellé a gangra vagy a teraszra, mögöttük álltak a násznagyok, és néhány percig ott álltak hallgatva a Nagy ünnep ez nékünk című nótát. E nélkül a nóta nélkül nem indultak el a fiatalok. Ezután egy vidám csárdásba kezdtek a zenészek, csak ekkor indult el a menet. Közben a vendéglátók az udvaron kaláccsal és itallal kínálták a menetben érkezőket és az utcán összesereglett nézőket.
Menyasszonykikérő vers:
Egy kedves kis csónak indul el ma álmodozva, csendesen méltósággal, bokrétával útra kel ma nesztelen. Eljöttünk hát mi is ide, búcsúcsókunk, forró vágyunk veled együtt útrakel. Vívát!
Családjától így búcsúzott a menyasszony:
Zeng búcsúzó szavam, hullanak könnyeim, mert tőletek válok meg kedves jó szüleim.
Először is hozzád fordulok kedves édesapám, s te nézed könnyeimtől, mint borul el orcám. Mint reszketnek ajkaim belső félelemtől, de még jobban remeg szívem a szerelemtől. Azért is, mielőtt e házból kilépek, buzgó szívvel bocsánatot kérek. Bocsánatot kérek, ha megbántottalak, s jóságodért többször megszomorítottalak. Vívát!
Most pedig hozzád fordulok kedves édesanyám, ki voltál eddig gondviselőm s dajkám. Tudom, hogy szerettél, mint gyenge virágot. Ápoltál, neveltél, a rossztól megintettél, most pedig szárnyaimra engedtél. Vívát!
Kedves testvérem, most hozzád fordulok, kit szívből szerettem, tőled is elválok. Fogadj mindíg szót kedves szüleinknek, hogy bántódás ne érje őket.
Kedves jószívű vendégek, kik itt jelen vagytok, ha valaha vétettem, kérem bocsássatok meg. Vívát!
Egyik vőfény mondja:
Kedves menyasszonyunk, eljött hát az óra, búcsúzz lányságodtól, s indulj a nagy útra! Kérünk tarts velünk az anyakönyvvezető és az oltár elé, s vőlegényünknek mindig hű párja legyél!
Kedves hajó, indulj, indulj, áldott, boldog révben el!
Kedveseim induljatok hát, a jó Isten veletek! Húzd rá!
A kikérés után, a lakodalmas menet elindult az esküvőre. Elöl mentek a gyerekek, a vőfények (kis vőfények, nagy vőfények) a koszorúslányokkal, majd a menyasszony és násznagya, utánuk a vőlegény a násznagyával. Őket követték a násznagynék, a fiatal párok, az idősebb násznép, a menetet pedig a szülők és a zenészek zárták. Útközben minden alkalommal volt egy csoport, amely a zenészek körül mulatott, és gondoskodott a vidám hangulatról.
Miután a községházán megtörtént az esküvő, a gratulációkat követően a násznép a templom felé vette az irányt.


(A cikk az adatközlők, Dampfinger Irén nyugalmazott óvónő és Szakál Mónika magyartanár visszaemlékezése és gyűjteménye alapján készült 2023. januárjában)

Nyitókép: Szilágyi lakodalmas menet a templomkert előtt 1972-ben. A nyoszolyúlányok bukszussal és krepp papírvirágokkal díszített fokost, a vőfények pedig csutorát visznek (Dampfinger Irén gyűjteményé