2024. március 29., péntek
SZABADKAI HISTÓRIÁK

Szépítkezés higanysóval és ólommal

Nyolcan évvel ezelőtt a Délvidéki Magyarság című szabadkai napilap egy Létmányi István nevezetű újságírója nem kevesebbre vállalkozott, minthogy megfejti a szabadkai nők szépségének a titkát. Írása Szabadkán szép a lány, és az asszony valahány címmel jelent meg az újság 1943. február 20-ai számában. Nem állíthatjuk, hogy a zsurnaliszta rálelt volna a nagy titok nyitjára, írása mégis figyelmet érdemel, ugyanis abból képet kaphatunk arról, hogy az 1940-es években milyen kozmetikai szereket használtak a szabadkai hölgyek.
„Szabadka nem csak arról híres hogy a legkurtább belterületű alföldi város, nemcsak a mézeskalács díszítésű építészetileg remek városházájáról, hanem a szabadkai szép nők nagy számáról is. Babaarcú, porcelánsimaságú mosolygó arcok telítik meg a szabadkai korzót és a népdal szerint is »Szabadkán szép a lány, és az asszony valahány...«
Ez a közhiedelem nem újabb keletű. A régi híres város legendás szép asszonyai abban az időben is a környék legszebbjei közé tartoztak. Ha nem öröklött vonás ez, akkor szerzett ismertetőjel, hogy nemzedékről nemzedékre megőrizhették vonzó tulajdonságukat a szabadkai nők. Talán anyáról-lányra hagyták a titkot, hogy hol lehet kapni és miből lehet összeállítani a csodaszert, amelynek hatására nyomtalanul suhannak el az évek” – vezette fel írását Létmányi István.
A fenti idézetből is sejthető, hogy az újságíró a nagy titok nyitját a kozmetikai szerekben vélte felfedezni. Írásában így azt is leírta, hogy városunkban 1943-ban hány szépségápolószer-boltja volt.
„Szabadkának tizenhat gyógyszertára két drogériája és nyolc illatszertára bőségesen fedezi a szükségletet. A huszonöt szépítőlerakatnak közel száz sajátmárkájú vagy országosan elterjedt ismert kozmetikai készítménye van raktáron. Ebből a nagy választékból minden hölgy egyéni ízlésének megfelelő árut választhat és ha kozmetikai szakértelemmel bír az, akinél vásárolnak, a néhai jelentkező szépséghibát is kellő mértékben korrigálhatják.
Vannak esetek, amelyekben a világ legjobb szépítő szere is felmondja a szolgálatot. Ilyenkor a kozmetikus azt tanácsolja, hogy a páciens forduljon a plasztikai sebészet ma már kiváló eredményeket felmutató tudósához, aki pótolni tudja a hiányt, kevesbiteni a többletet, arányosítani a tulmolettet és eltüntetni a deformálódást. Ez persze drága mulatság, de megéri. Történtek már csodák, hogy krumpliorru nőből fitosarcu fruskát varázsolt elő a műtőkés. Az ilyen nőre a saját férje is csak akkor ismert rá, amikor az orvosi tiszteletdíjról szóló borsos számlát prezentálják neki” – olvashatjuk a Délvidéki Magyarságban.
Az írásból az is kiderül, hogy nyolcvan évvel ezelőtt a szépítkezés a hölgyek számára bizony tartogatott veszélyeket.
„Ma már szigorú rendszabályok határozzák meg azokat az alapanyagokat, amelyeket kozmetikai készítményekben a kívánt hatás elérésére szabad használni. De valamikor, nem is olyan régen, Szabadkán, zugban nagy forgalmat bonyolítottak le szaracsikában, a higany-chlorid veszedelmes, timsóhoz hasonló darabkáival, amely a szervezet egyik legnagyobb ellensége. Belsőleg gyorsan ható méreg a szublimátsóra annyira jellegzetes gyors felszívódással külsőleg azonban, friss irosvajjal és egyéb házi szerekkel preperálva az arcnak különös frissességet kölcsönzött és a flekkeket, májfoltokat teljesen eltüntette. Ennek elkészítéséhez nagy gyakorlat és hozzáértés kellett, de minden átmeneti szépítő hatása mellett megvolt az a hátránya is, hogy a foghúst lazította, a fogakat tönkretette és az arcbőr felhámsejtjeit méreggel telítette. Amióta tilos a forgalombahozatala, azóta igen bánatosak a vajákos asszonyok, mert ez volt a fő jövedelmi forrásuk és egy pengő áru szaracsikából száz pengőnyi pomádét remekeltek, ha azt egy font irosvajjal elkeverték és gyűszűnyi kis porcelán tégelybe gyömöszölve árusították.
A higanysón kívül a bizmutnak és az ólomnak is bő alkalmazási lehetősége nyílott. Általában a fémsók egy része kiváló vegyülete az átmeneti és gyors sikert óhajtó szépségápolásnak. Ezeknek alkalmazása azonban hosszabb használata után olyan visszahatást eredményezett, hogy a komoly kozmetikai készítményekből a modern orvostudomány végleg száműzte őket” – írta Létmányi István.
Talán, ha akkoriban többen értékelték volna a belső szépséget a külsőnél, lehet kevesebb szabadkai nő használta volna ezeket a kétes minőségű készítményeket.