2024. március 28., csütörtök

Népzenétől volt hangos a Művelődési Ház

A VMMI alapfokú hangszeres népzenei vizsgabemutatójára került sor Zentán

Szombaton délelőtt a népzenészek vették birtokba a zentai Művelődési Házat, hiszen a Vajdasági Magyar Művelődési Intézet ott tartotta az alapfokú hangszeres népzeneoktatás vizsgabemutatóját. A diákokat a felkészítő tanárokból álló szakmai zsűri hallgatta végig, akikhez csatlakozott Vass Endre, a Juhász zenekar tagja is.
Polyák Dániel, a VMMI népzenei hálózat koordinátora elmondta, hogy három egyesület hat szakcsoportja vett ma részt a vizsgabemutatón.

A felnőtt haladó hegedűcsoport is megmutatta tudását (Fotó: Gergely Árpád)

A felnőtt haladó hegedűcsoport is megmutatta tudását (Fotó: Gergely Árpád)

– Jelen voltak a tornyosi Ady Endre Művelődési Egyesület furulyásai, a tiszasznentmiklósi Magyar Kultúrkör furulyásai, a zentai Thurzó Lajos Művelődési-Oktatási Központ gyerek citerazenekara, két furulyacsoportja és a fenőtt haladó hegedűcsoportja is. Összesen 27-en álltak ma a felkészítő tanárok elé és mutatták be tudásukat. Február 25-én a többi egyesület szakcsoportjai fognak majd vizsgázni. A tanulók nagyon jól teljesítettek, némely csoport döbbenetes fejlődésen esett át. Látszik, hogy otthon is gyakoroltak és készültek, érezhető volt, hogy nem csak az órákon játszanak a hangszeren. Nagyjából fél évet készülnek a diákok a vizsgára és ilyenkor mutatják be a gyakoroltakat – mondta Polyák Dániel.
Recskó Szabolcs furulya oktató is részt vett a rendezvényen és elmondta, hogy nagyon élégedett mindenkivel, bizonyították a tudásukat és igyekezetüket.

A citerások is sikeresen teljesítették a vizsgabemutatót (Fotó: Gergely Árpád)

A citerások is sikeresen teljesítették a vizsgabemutatót (Fotó: Gergely Árpád)

– Kezdő és haladó csoportok mutatták meg ma a tudásukat. A tiszaszentmiklósi kezdő furulyásaim nagyon jó úton haladnak, szépen bemutatták a tanultakat. A tornyosi haladó furulyacsoport pedig már egy magasabb színvonalat képvisel, amelyet hallhattak a tanár társaim. A vonósok és a citerások között is található aranykezű ifjú, reméljük tovább haladnak ezen az úton – mondta Recskó Szabolcs.

Nyitókép: A felnőtt haladó hegedűcsoport is megmutatta tudását (Fotó: Gergely Árpád)