2024. március 28., csütörtök

Peking tiltakozott Washingtonnál a léggömb lelövése miatt

A kínai külügyminisztérium vasárnap tiltakozott Washingtonnál, amiért az amerikai haderő megsemmisítette az Egyesült Államok légterében a hét közepén felfedezett kínai léggömböt – írja az MTI.

A tárca egyik szóvivője újságírók előtt emlékeztetett arra, hogy a léggömb észlelését követően a Pentagon szóvivője kijelentette, hogy az nem jelent fenyegetést az emberekre, így az amerikai fél "nyilvánvalóan túlreagálta" az ügyet.

A tárca közleményben cáfolta a kémkedésről szóló amerikai feltételezéseket, hozzátéve, hogy a légi eszköz véletlenül tévedt az Egyesült Államok légterébe.

Az amerikai álláspont szerint a léggömb hírszerző légieszköz volt, míg a kínai kormány eltévedt meteorológiai eszközt emlegetett. Az incidens miatt Anthony Blinken amerikai külügyminiszter lemondta a hétvégére tervezett kínai útját, amelynek célja az amerikai-kínai feszültség csökkentése lett volna. A miniszter közleménye szerint az eset olyan körülményeket teremtett, amelyek keresztülhúzzák utazásának tervezett célját.

Nyitókép: Unsplash