2024. április 19., péntek

Meg kell találni az utat a gyermekek lelkéhez

A csantavéri Vert Németh Gabriella csaknem négy évtizeden át tevékenykedett az óvodapedagógusi pályán

Vert Németh Gabriella nyugalmazott óvónő neve az elmúlt évtizedekben vitathatatlanul összeforrt a csantavéri Hunyadi János Általános Iskolával, hiszen harminckilenc éven keresztül szívvel-lélekkel és teljes odaadással végezte álommunkáját. Mint mondta, számára ez nemcsak egy hivatás, hanem küldetés is volt. Feladatára mindvégig elhivatottan és fáradhatatlanul tekintett, a gyermekek iránti rajongását senki sem vonta kétségbe. Interjúalanyommal a csaknem negyvenéves pályafutásáról, élményeiről, nevelési módszereiről és a tapasztalatairól beszélgettünk.

Vert Németh Gabriella (Fotó: Dér Dianna)

Vert Németh Gabriella (Fotó: Dér Dianna)

Induljunk a kezdetektől. Honnan ered a kicsik iránti szeretete és az indíttatás, hogy az óvodapedagógusi szakma legyen az élete?

– Én már tizenegy éves koromban tudtam, hogy óvónőként szeretném leélni az életemet. Már eszerint választottam a középiskolai tanulmányaimat is a Szabadkai Pedagógiai Akadémián. Kicsi korom óta szerettem a könyveket, a meséket, és mindig is érdekelt az óvodapedagógusi hivatás. Ez a vonzalom harminckilenc éven át tartott a pályán. A középiskola befejezése után beiratkoztam az Újvidéki Egyetem Magyar Nyelv és Irodalom Tanszékére, két év után azonban úgy döntöttem, hogy átiratkozom az óvónőképzőbe Szabadkára. 1983-ban, utolsó éves hallgatóként kaptam egy állásajánlatot a csantavéri iskolába, majd a tanulmányaim befejezése után azonnal munkába is álltam. Úgy érzem, jól beilleszkedtem, és a szülők is hamar elfogadtak. Bátran néztem szembe a szakmai kihívásokkal, és igyekeztem a maximumot nyújtani. Mindennap vártam, hogy a gyerekek között lehessek. Akkoriban még annyi gyerkőc volt egy generációban, mint amennyi most van összesen. Kezdetekben nagyon sokat kísérleteztem. Szabadjára engedhettem a fantáziámat, ami aztán segített kilépni a komfortzónámból. Próbáltam megtalálni a legjobb módját annak, hogy lekössem a gyermekek figyelmét, illetve kitalálni olyan új módszereket, amelyekkel elő tudtam segíteni a személyes fejlődésüket. Olyan ember voltam és vagyok a mai napig is, aki teher alatt tud a legjobban teljesíteni. Nagyon sok magyarországi oktatókönyvet és -programot alkalmaztam. Azokból inspirálódtam. Mindig is nagy hangsúlyt fektettem a csoportmunkára, és azt vettem észre, hogy a gyerekek is szerették. A csoportmunka nagyon jó arra, hogy megtanuljanak összedolgozni, és figyelni egymásra. A hosszú évek során rengeteg szolgálatkész szülő volt, akik igyekeztek segíteni a munkámat. Úgy gondolom, hogy a személyiségfejlesztés alapjaihoz hárman kellettünk: a gyermek, a szülő és az óvónő. Így tudott gördülékenyen működni minden.

Milyen bevált nevelési módszerei voltak?

– A példamutatás az egyik legjobb nevelési módszer, mellyel jó irányba lehet vezetni a gyerekeket. Óvónőként példát kellett mutatnom úgy beszédben, mint viselkedésben. Az oktatási módszereim ugyanakkor az évek során folyamatosan változtak. Természetesen vannak időtálló értékrendek, de folyamatosan változnunk kellett a felgyorsult világgal. Igyekeztem mindig a legjobbat kihozni magamból, és megtalálni az arany középutat. Szerettem tanulni a fiatalabb kollégáktól, nyitott voltam a szülők és gyerekek kezdeményezéseire is. Nekem ez sohasem okozott problémát, hiszen szeretem a változást. A folyamatos önfejlesztés fontos tényező ebben a szakmában.

Ön szerint milyen egy jó óvónő?

– Aki megtalálja az utat a gyermekek lelkéhez. Egy óvónőnek többféle kompetenciával kell rendelkeznie, illetve sok mindennek meg kell felelnie. Legyen odafigyelő, empatikus, toleráns, kreatív, példamutató és következetes. Meglátásom szerint nem azzal tartjuk meg a tekintélyünket a gyermekek szemében, ha föléjük akarunk kerekedni, hanem ha rá tudunk érezni arra, mivel tudjuk lekötni a figyelmüket, és jól tudjuk érezni együtt magunkat. Minden gyermeket a saját személyiségének megfelelően kell fejleszteni, hiszen mindenki másban jó, másban kiemelkedő. A gyerekeknek továbbá nagyon sokat jelent a biztatás. A legvásottabbakat is megcsíphetjük, ha biztató szavakkal illetjük, megdicsérjük őket, növeljük az önbizalmukat. Így szárnyakat tudnak kapni. Minden gyermekben rejlik valami, amit ki lehet belőle hozni.

Hogyan tudta lekötni a gyermekek figyelmét?

– Csakis az őket foglalkoztató dolgokkal. Mindig figyeltem, hogy mi érdekli őket. Ezt tudtuk aztán boncolgatni és körbejárni. Volt egy ún. beszélgetőkör nevű foglalkozásunk. Mindennap, amikor megérkeztünk az óvodába, elővettük a kedvenc sárga plüssmacinkat, körbeültünk és beszélgettünk. A maci szabadon járt egyik kézből a másikba, és mindenki elmondhatta, ami a lelkét nyomja. Ezzel meg lehetett őket nyitni, és megtanította őket arra is, hogy figyeljenek egymásra. Jutalom-játékidő is volt, amire csak akkor kerülhetett sor, ha azt kiérdemelték a jó viselkedésükkel. Ez valójában egy csendes foglalkozás volt a nap végén, amikor közösen leülhettek, és elővehették a kirakós- vagy társasjátékokat, a puzzle-t vagy akár egy mesekönyvet. Nagyon szerették.

A világ és a gyermekek is nagyot változtak az elmúlt évek során, ami feladja a leckét az óvónőknek.

– Igen. Változott az értékrend, fellazultak a határok. Én azonban mindig is azt vallottam, hogy a gyerek akkor tud igazán jól fejlődni, ha határok közé van rakva, és tisztában van azzal, hogy mit lehet és mit nem. Ezt meg kell tanulniuk, hiszen társadalomban élünk, melyben vannak normák. Ugyanakkor amellett sem mehetünk el szó nélkül, hogy a mai gyerekek már szakszerűen kezelik a tabletet, a laptopot és az okostelefont is. A kütyük általi információáradat megosztja a gyerkőcök figyelmét, és dekoncentrálttá, feszültté, frusztrálttá, agresszívvá is teheti őket, amivel szemben az óvó néniknek fel kell venniük a kesztyűt. Egy élőszavas vagy könyvből olvasott mese nem biztos, hogy annyira leköti a figyelmüket, márpedig az óvónőknek az a feladatuk, hogy valamiképp kizökkentsék őket az online világból. Mindezt pedig folyamatos önképzéssel, humorral és játékossággal kell megvalósítani.

Vert Németh Gabriella szabadidejében üvegfestészettel is foglalkozott

Vert Németh Gabriella szabadidejében üvegfestészettel is foglalkozott

Milyen szabályok uralkodtak önnél az óvodában?

– Nálam sosem volt egy feszes, katonás rend, amihez szigorúan kellett volna tartaniuk magukat a gyerekeknek. Határok azonban voltak. Ha például nem fogadtak szót egy játék vagy foglalkozás során, félreültettem őket, és megkértem, hogy gondolkodjanak el, hogy mit csináltak rosszul. Később odajöhettek hozzám, hogy megbeszéljük a dolgokat. Csakis ezt követően mehetettek vissza a kortársaikhoz. Szerintem annál nagyobb büntetés nincs, ha kivesszük őket a játékból. A legnagyobb hiba viszont, amit egy pedagógus véthet, ha hangosan megszégyeníti a gyereket a többiek előtt. Ezt senki sem teheti meg. Nagyon oda kell figyelni arra, hogy ne sértsük meg a lelkivilágukat, ugyanis az ilyen esetek nagyban kihatással lehetnek a felnőttkorukra.

Hogyan foglalná össze a harminckilenc évnyi pályafutását?

– Nyilván voltak nehézségek a harminckilenc évnyi pályafutásom alatt, viszont ennél változatosabb, gyönyörűbb, szívmelengetőbb hivatást nem tudtam volna sohasem elképzelni magamnak. Nincs is fantasztikusabb érzés, mint amikor megismernek a gyerekek már szülőként az utcán, és rám köszönnek, vagy megkérdezik, hogy vagyok. Büszke vagyok arra, hogy akik régebben óvodásaim voltak, közülük négy a tanítványom is volt, most pedig óvónő lett. Ennél nagyobb elégtétel nem is kell nekem. Én ennyivel beérem. Bezárult a kör.

Mit adott önnek ez a harminckilenc év?

– Mindent. Nagyon hálás vagyok a sorsomnak, hogy az óvópedagógusi pályára léphettem, és azt csinálhattam, amit mindig is szerettem volna. A hosszú évtizedek során nagyon szép kihívások voltak, melyeket örökké a szívembe zártam. Ha újrakezdhetném, minden kétséget kizáróan ugyanezt a hivatást választanám.

Nyitókép: Az óvó néni mindig igyekezett változatosabbnál változatosabb játékokat kitalálni a gyerekeknek