2024. április 16., kedd

FRISSÍTETT – Két szerb fiatalt sebesítettek meg Koszovóban

Két szerb fiatal sebesült meg Štrpcenél, amikor egy mozgó járműből tüzet nyitott rájuk egy helyi albán nemzetiségű személy – közölte a szerb kormány Koszovó-ügyi irodája, jelenti a B92 hírportál.

A közlemény szerint a fiatalok az úttest mellett sétáltak és tölgyfaágakat vittek magukkal, amikor a támadó tüzet nyitott rájuk.

– Lőtt sebesüléseket szenvedtek, az egyik gyermeket a tenyerén érte a lövés, a másikat pedig a vállán. Csak a puszta véletlennek köszönhető, hogy nem vesztették életüket és nincsenek életveszélyben. A gačanicai Klinikai Központba szállították őket, ahol a lehető legjobb ellátásban részesülnek. Egyértelmű gyilkossági kísérletről van szó, amely ártatlan szerb fiatalok ellen irányult. Egyedül csak azért, mert tölgyfaágakat vittek magukkal és ezzel kimutatták, hogy szerb nemzetiségűek – áll a közleményben.

Hozzátették, hogy több személy látta a személygépkocsi rendszámát, amelyből rálőttek a fiatalokra, a rendőrség mégis szökni hagyta az elkövetőt. Közben a koszovói rendőrség bejelentette, hogy letartóztatták M. K.-t, aki megsebesítette a két szerb fiatalt Štrpcenél.

– Az uroševaci körzeti rendőrség a helyszínelést követően azonosította és letartóztatta a harminchárom éves férfit – áll a koszovói rendőrség közleményében, jelenti a Szerbiai RTV.

Az ügy kapcsán reagált Albin Kurti koszovói kormányfő is, közösségi oldalán közzétett bejegyzésében elítélte a fiatalok elleni támadást. Biztosította a közvéleményt arról, hogy a rendőrség felgöngyölíti majd az ügyet, az elkövetők pedig méltó büntetésben részesülnek.

Együttérzéséről biztosította a sérültek családját Várhelyi Olivér, szomszédságpolitikáért és bővítésért felelős uniós biztos. Reagálásában kifejtette, megdöbbentette a fiatalokat ért támadás híre, egy ilyen tettre nem lehet igazolás, mondta. Hangsúlyozta, teljes körű vizsgálatot vár a hatóságoktól.

Nyitókép: pixabay.com