2024. május 8., szerda

Hatékonyabb munkavégzés

Tűzoltókocsit kapott a Tóthfalui Önkéntes Tűzoltó-egyesület

A Tóthfalui Önkéntes Tűzoltó-egyesület évek óta nagyon jó kapcsolatot ápol a magyarországi farádi önkormányzattal és az ott működő tűzoltó-egyesülettel. Ezen szoros barátság gyümölcse a tóthfaluiak új tűzoltókocsija, mely péntek délután érkezett meg a településre. A farádi egyesületnek lehetősége nyílt egy új tűzoltóautó vásárlására, így a több mint ötéves barátságuknak köszönhetően első gondolatuk volt a délvidéki egyesület megajándékozása. A tóthfalui önkéntesek a tűzesetekhez eddig egy traktorral és egy ötezer literes víztározóval érkeztek, ezek után pedig egy Ifa márkájú, kétezer-kétszáz literes gépjármű áll a rendelkezésükre. A hatszemélyes tűzoltókocsi sokkal biztonságosabb és hatékonyabb munkát tesz lehetővé számukra.

– A járműben 95 kilowattos motor van, hat személyt tud magával vinni, a szükséges felszereléseknek is van hely, valamint vízágyúval is rendelkezik. Merőben más ez, mint az eddigiek. A körülbelül nyolcvan főt számláló egyesületünk már régóta szeretett volna egy hasonló gépjárművet, és erre most a farádi önkormányzat segítségével kerülhetett sor – mondta Sziráki Norbert, az egyesület elnöke.

A jármű ’85-ös kiadású, és nagyon keveset futott, így még sok-sok éven át szolgálhatja az egyesületet. Nem mellékes azonban, hogy a környék hivatásos egységeinek tűzoltóautói mind idősebbek, mint ez a gépjármű, és sokkal több és komolyabb munkát végeznek. Az egyesület elnöke szerint ezen a helyzeten változtatni kellene.

Nyitókép: Eddig traktorral vonultak a tűzesethez Tóthfaluban