2024. április 23., kedd

Kétfelvonásos túrótorta

Napilapunk 2021-es szilveszteri számába a szerkesztő olyan írást kért tőlem, amely elrontott ételekről szól. Mivel addig ilyen nem került ki a kezem alól, egy gyerekkori, nagynénémmel közösen sütött, a nagytatám által ala la bodag névre átkeresztelt kókuszkockáról írtam. Most már lenne a témához illő saját történetem.

Az élet úgy hozta, hogy legutóbbi karácsonyunk a korábbiakhoz képest merőben másként alakult. Lényegében ez azt jelenti, hogy nem készültek el a szokásos sütemények, de mivel árválkodott a hűtőben 75 deka túró, arra gondoltam, sütök egy fehércukor- és lisztmentes túrótortát, ne múljon már el az ünnep desszert nélkül.

A receptes gyűjteményemben célzottan olyan tortát kerestem, amelyhez fel tudom használni az összes túrót. És lőn: néhány évvel ezelőtt a Lecker német oldalról elmentettem egy ínycsiklandó csokis-mogyorós verziót, amelyhez pontosan ennyi túrómennyiségre volt szükség, valamint ugyanennyi mascarponera. Az úgynevezett tortalaphoz némi vajjal morzsásra gyúrtam a darált kekszet, az őrölt pörkölt mogyorót és a kakaóport, belenyomkodtam egy kapcsos tortaforma aljába, és betettem a hűtőbe. A maradék vajat habosra kevertem az agavé- és a datolyacukorral, és nekiláttam a tojások szétválasztásának. Az első még hibátlanul ment, a sárgáját a vajas cukorhoz tettem, a fehérjét egy másik tálba. De a második szinte szétrobbant a kezemben, és a fehérje a karomon, az arcomon és a nyakamban landolt, ami a pólóm alatt végigfolyt a mellkasomon, le a köldökömig. Mérgemben a tojást héjastul beledobtam a fehérjés tálba, amit persze ki kellett öntenem a szemétbe. Kezet mostam, majd elővettem egy másik tálat, és feltörtem a szükséges tojásmennyiséget.

(Illusztráció – lecker.de)

(Illusztráció – lecker.de)

Amikor az összes sárgája a vajas tálban volt, krémesre kevertem, beletettem a túrót, a mascarponét, az olvasztott csokoládét, a kakaóport, végül a habbá vert tojásfehérjét is hozzáforgattam. Elővettem a hűtőből a tortaformát, és belekanalaztam a krémet. Épp akkor lépett be a konyhába a férjem, és megjegyeztem, hogy ez a süti nagyon finom lesz, és amikor felsoroltam, mi minden van benne, felszisszentem: kimaradt a kukoricakeményítős pudingpor! A túrókrémet visszaöntöttem a tálba, beleszórtam a pudingport, és annak ellenére, hogy óvatosan mixereztem, teljes hosszban végigspriccelte a csempéket és a konyhapultot.

A masszát ismét a tortaformába kanalaztam, amelyet színültig kitöltött. Arra gondoltam, elég lesz a konyhacsempéket és magamat megsuvickolni, nem szeretném a lernit is, így az egész tortaformát óvatosan beletettem egy mélyebb tepsibe, és ezzel együtt raktam be az előmelegített sütőbe 175 fokra egy óra hosszára – pontosan úgy, ahogyan a recept előírta. Rendbe tettem a konyhát, és elmentem lezuhanyozni, közben a férjem gondjaira bíztam a tortát. Épp végeztem, amikor szólt, hogy letelt az egy óra. A túrókrém alaposan kitüremkedett a formából, csodák csodájára nem folyt ki – szerintem csak azért nem, mert alátettem a tepsit, ha nem így járok el, akkor valószínűleg kapargathattam volna a sütő aljáról. Örültem, hogy nem így történt, és az sem zavart túlzottan, hogy kissé megpörkölődött a teteje. A sütőből való kivételekor kissé gyanús volt, hogy a felszín alatt eléggé hullámzik a krém, de mivel forrón minden túrótorta lágy, és hűlés közben megszilárdul, úgy voltam vele, ezzel is így lesz.

Amikor langyosra hűlt, levettem a tortakarimát, áttettem egy tortatartóba, és be a hűtőbe. Néhány óra elteltével már nagyon kíváncsi voltam, és szerettem volna megkóstolni. Mikor felvágtam, bekövetkezett az, amitől minden sütni imádó konyhatündér tart: folyt a közepe! Egy határozott mozdulattal körben levágtam a megsült részeket, azokat félretettem, a közepét pedig összekevertem a kekszes aljával, egy muffinforma mélyedéseibe kanalaztam, és 20 percre a sütőbe raktam. Mondhatom, hogy ezek a kis muffinok finomabbak voltak, mint maga az eredeti túrótorta, amit a férjem hősiesen egy hét alatt fogyasztott el, mert én ennyi viszontagság után rá sem tudtam nézni.

Ha az emlékezetem nem csal, az elmúlt 35 évben egy sütemény se fogott így ki rajtam. A Luca székéhez hasonlóan készülő túrótorta azonban nem szegte a kedvemet, szilveszterre sütöttem egy kókusztortát. Ehhez a mélyhűtőben régóta gyűjtögetett tojásfehérjéből és nádcukorból készítettem a kókuszos tortalapot, amelyet steviával édesített étcsokival kikevert párizsi krémmel töltöttem meg. Férjem szerint ilyen finom kókusztortát még életében nem evett.

Meghiszem azt: egy hét túrótorta-fogyasztás után minden sütemény mennyeinek tűnik…