2024. április 18., csütörtök

Elfogadták a 2023-as évre vonatkozó költségvetési tervezetet

A nagykikindai községi képviselő-testület kedden tartotta meg huszonhatodik rendes ülését, melyen huszonhat napirendi pontot vitattak meg. Ezek között szerepelt a 2023-ra vonatkozó költségvetési tervezet is, amely hárommilliárd-négyszázmillió-nyolcszáznyolcvanhétezer dinárt tesz ki. A város költségvetését 2024-re és 2025-re szóló előrejelzéssel fogadták el.

Több mint hatszázmillió dinárt szánnak beruházásokra, a legtöbb pénz a vízellátó rendszer rekonstrukciójára, a város közúti infrastruktúrájára, a falvak ivóvíztisztító rendszerének kiépítésére jut. De nem feledkeztek meg a vízgyár felépítéséről, a kórház rekonstrukciójáról, és a közvilágítás kiépítéséről sem. A tervek szerint a község területén megkezdett infrastrukturális projektek, így a bánátnagyfalui és a kisoroszi stadion, a töröktopolyai és Novi Kozarci-i kulturális központ, valamint a homokrévi nyári színpad és szökőkút építése is folytatódik. Új beruházásokra is különítettek el forrásokat, mint például egy körforgalom kialakítására Basahídon.

– A költségvetésünk a háztartásunkra szabott és a valós lehetőségekhez igazodik. A globális szinten uralkodó nehéz körülményekhez kell alkalmazkodnunk, de fontos az is, hogy megtaláljuk a módját, hogyan segíthetünk az embereken. Minden bizonnyal azok a projektek, melyeket a köztársasági és a tartományi intézmények is támogatnak, sikeresek lesznek – hangsúlyozta Nikola Lukač polgármester.

A tervezett költségvetés legnagyobb részét a saját bevételek teszik ki, amelyek tartalmazzák az adókat, a bányajáradékot és az ingatlanértékesítésből származó bevételeket. A korábbi évektől eltérően az induló összeg magasabb lesz, ugyanis a beruházások megvalósítására decemberben beérkezett, illetve beérkező pénzeszközök is hozzáadódnak, amelyet az idén még nem használnak fel. Ez a tartományi kormány által a Szent Száva utcától a Rasadnik ipari zónáig terjedő közvilágítás kiépítésére fordított pénzekre vonatkozik.
Kiemelt figyelmet fordítanak a fejlesztésekre, a beruházásokra és az infrastruktúrára, amely a polgárokkal, a helyi közösségek tanácsaival folytatott napi megbeszélések eredménye, a következő év prioritásainak kialakítása érdekében:

– A városba való befektetés a legfontosabb, de az is lényeges, hogy legyen egy látható és társadalmilag felelős komponens, ami azt jelenti, hogy folytatjuk mindazt, amit a mögöttünk álló évben tettünk, jelezve, hogy új programokra is készen állunk – tette hozzá Mladen Bogdan, a községi képviselő-testület elnöke.

A képviselők a továbbiakban elfogadták a nagykikindai község területén a migráció kezelését célzó intézkedések és tevékenységek végrehajtására vonatkozó helyi akciótervet is a 2027-ig tartó időszakra, a romák és roma nők 2025-ig szóló helyi akciótervét, míg határozatot fogadtak el a töröktopolyai napelempark részletes szabályozási tervének kidolgozásáról is.

Nyitókép: A nagykikindai önkormányzat épülete (Vidács Hajnalka felvétele)