2024. április 20., szombat

Megválasztották a Magyar Nemzeti Tanács alelnökét

A rendkívüli ülésen a Végrehajtó Bizottság tagjairól is döntöttek

Pénteken megtartott rendkívüli ülésén az újonnan megalakult Magyar Nemzeti Tanács Fremond Árpád elnök javaslatára Rigó Pál Zsófia kulturális mediátort választotta meg alelnöknek, míg a Végrehajtó Bizottság elnökének Sárközi István okleveles jogászt, bizottsági tagnak pedig Kabók Erika újságírót, Hugyik Richárd okleveles magyar nyelv és irodalom szakos tanárt, Varjú Potrebity Tatjana okleveles osztálytanítót és Tóth Ramóna okleveles magyar nyelv és irodalom szakos tanárt.

Az alelnöki jelölést indokolva Fremond Árpád rámutatott, hogy Rigó Pál Zsófia életrajza impozáns, számos területen tevékeny személyről van szó. Mindemellett az is fontos szempont, hogy Rigó Pál Zsófia hazatérő, hiszen magyarországi tanulmányait követően visszatért szülőföldjére, Vajdaságban alapított családot és vállalatot, valamint itt szolgálja közösségét, hangsúlyozta Fremond Árpád, kiemelve: az MNT-nek mindent meg kell tennie annak érdekében, hogy minél többen térjenek vissza szülőföldjükre, ehhez megfelelő légkört és lehetőségeket kell teremtenie. A közösségnek olyan emberekre van szüksége, akik hozzájárulnak ahhoz, hogy minél többen maradjanak a szülőföldjükön, illetve minél többen térjenek vissza azok közül, akik korábban tanulmányaik, vagy munkavállalás miatt külföldre távoztak, nyomatékosította Fremond Árpád, majd később a Végrehajtó Bizottság javasolt összetételével kapcsolatban kifejtette, hogy mind az öt személy gazdag életúttal és szakmai tapasztalattal rendelkezik, ezt pedig kamatoztatni tudja majd a későbbiekben.

A megfelelő terepismerettel és kapcsolatrendszerrel ugyancsak rendelkeznek mindannyian, ez pedig elengedhetetlen ahhoz, hogy jól végezzék munkájukat, fűzte hozzá Fremond Árpád a Végrehajtó Bizottság új tagjait indokolva.

RÁTERMETTSÉG ÉS ELKÖTELEZETTSÉG

Rigó Pál Zsófia jelöléséhez hozzászólva Kozma Lívia kiemelte: a Magyar Összefogás képviselőcsoport minden tagja méltó a különböző tisztségek betöltésére a Magyar Nemzeti Tanácsban, hiszen már az említett választási jelöltlistán való részvétel lehetősége is fontos megerősítése volt szakmai, illetve egyéb jellegű felkészültségüknek.

Lakatos Adrián fontosnak tartotta elmondani, hogy amikor megtudta, hogy Rigó Pál Zsófia lesz az MNT alelnöke, boldogság járta át a szívét. Mint hozzátette, sok éve ismeri, így tudja, hogy teherbírása hatalmas, mindemellett számos területen tevékeny, illetve ezek közül mindegyiken eredményes. Nála kedvesebb, megértőbb és gondoskodóbb személyt talán nem is ismer, emelte ki Lakatos Adrián.

Molnár Edvárd felvétele

Molnár Edvárd felvétele

A Végrehajtó Bizottság javasolt összetételéhez hozzászólva Lennert Móger Tímea a jelöltek szakmai felkészültségét és közösségi elkötelezettségét méltatta.

Dobai János arról beszélt, hogy régóta ismeri Sárközi Istvánt, így tudja, hogy tehetséges és aktív tagja a közösségnek. Számos területen tevékeny, akár szervezőként, akár résztvevőként, emelte ki Dobai János.

A folyamatos munkának nincs határa, ez pedig nemcsak azt jelenti, hogy folyamatosan lehet, és kell dolgozni, hanem azt is, hogy a folyamatosan és a csapatban végzett munka olyan eredményeket hoz felszínre, amelyekkel különben nem szembesülhetnének, hangsúlyozta Lovas Ildikó. Hozzátette, nagyszerű emberek gyűltek össze az MNT-ben, ez pedig azt is jelenti, hogy a Végrehajtó Bizottság tagjai kiemelkedően jó tagjai az MNT-nek. „Ami miatt az én számomra megtiszteltetés, hogy őket támogathatom, az a bátorság, a nyitottság, a kezdeményezőkészség, a felelősségvállalás, a belső tartás és az egyensúly, amire életük, vagy szakmai tevékenységük során is törekedtek.” – fogalmazott Lovas Ildikó.

KÜLDETÉSTUDATRA TÁMASZKODÓ ÉPÍTKEZÉS

A szavazást és az alelnöki eskütételt követően Rigó Pál Zsófia megköszönte a bizalmat, majd kiemelte: az MNT új összetétele lépcsőfokról lépcsőfokra alakul, formálódnak az új összetételű nemzeti tanács keretei. Megtisztelő, hogy tagja lehet az MNT csapatának, fűzte hozzá.

– Ezt a megtiszteltetést csapatban megélni olyan erőt eredményez, amire mindannyiunknak szüksége lesz. Az előttünk álló időszak és munka nehéznek mutatkozik. A tanácsnak küldetéstudata van, kész elkezdeni azt az építő munkát, ami reményeink szerint a lehetőségekhez és önmagunkhoz mérten egy folytonosan, és az eddigieknél még dinamikusabban fejlődő vajdasági magyar nemzeti közösséget eredményez. Amikor azt mondom, hogy küldetés, akkor a horizonton túl az lenne a cél, hogy együtt felneveljünk egy olyan generációt, amelyik önerőből többé tud válni annál, mint amit mi örökül hagyunk majd neki. Olyan embereket látok, akik képzettek, céltudatosak és elszántak, akik gondolkodnak, akik keresik a lehetőséget az együttműködésre, a megújulásra és az összetartozásra – fogalmazott Rigó Pál Zsófia.

ÖNBIZALOMMAL ÉS JÓKEDVVEL

Lapunknak nyilatkozva Sárközi István köszönetét tolmácsolta, egyrészről azért, hogy immár másodszor lehet tagja a Magyar Nemzeti Tanácsnak, másrészről pedig azért, hogy ebben az összetételben a Végrehajtó Bizottság elnöke lehet.

– Értékelésem szerint számomra nem ismeretlen ez a terület, hiszen Kishegyes önkormányzatában dolgoztam, a képviselő-testület elnökeként, azt megelőzően pedig a képviselő-testület titkáraként. Ez azt jelenti, hogy jogászként és helyi önkormányzati munkaszervezőként is van néhány évnyi tapasztalatom. Ez adhat annyi bátorságot, hogy önbizalommal és jókedvvel kezdjek bele az aktuális feladatok elvégzésébe. Az MNT szakterülete sem ismeretlen számomra, mivel szakreferensként egy évet volt lehetőségem dolgozni. Az MNT a törvényben meghatározott négy szakterülete közül elsősorban a művelődés áll hozzám a legközelebb, ám a következő négy évben mind a négy szakterülettel arányosan tervezek foglalkozni. Egy hét múlva már elfogadjuk az MNT következő évi munkatervét. A Végrehajtó Bizottságban igyekszem majd kialakítani a megfelelő viszonyokat, úgy a munkaszervezés vonatkozásában, mind az emberi viszonyokat illetően. Igyekszem majd helytállni az új munkakörben – fogalmazott Sárközi István.

Molnár Edvárd felvétele

Molnár Edvárd felvétele

Méltón képviselni a közösséget

Az ülés kezdetén Fremond Árpád újfent gratulált a közvetlenül megválasztott MNT negyedik összetétele tagjainak, majd abbéli reményének adott hangot, hogy az MNT az elkövetkező időszakban is ugyanolyan sikeresen tevékenykedik, mint ahogyan az eddigiekben. Mint hozzátette, arra kéri az MNT tagjait, hogy mindannyian méltón képviseljék a vajdasági magyarság, valamint saját kisközösségeik érdekeit.

Nyitókép: Molnár Edvárd felvétele