2024. április 19., péntek
PIROS CERUZA

Nincsen rózsa tövis nélkül

Ezt a közmondást választották címéül Bárdosi Vilmos 2019-ben megjelent kiadványának, a növény-, virág- és gyümölcsneves szólások, közmondások szótárának. A Tinta Könyvkiadó gondozásában, Az ékesszólás kiskönyvtára sorozat 57. köteteként napvilágot látott könyvből megtudhatjuk, hogy a mondás botanikailag pontatlan, a rózsának ugyanis tüskéje van, amely merev, fásodott, hegyes képződmény, míg a tövis módosult hajtás.

Bárdosi Vilmos nyelvésznek, az ELTE professzorának több szólás-közmondás kötete jelent meg a kiadónál, például a rovatunknak is állandó forrásul szolgáló Szólások, közmondások eredete. Jelen kiadvány a tematikus szótárak sorába tartozik, akárcsak a korábbi Lassan a testtel – Emberi testrészek magyar szólásokban, közmondásokban című, illetve az Itt van a kutya elásva! című állatneves gyűjtemény. Kétszáznyolcvan olyan frazémát tartalmaz, amelyeknek közös vonása, hogy bennük valamilyen növény-, virág- vagy gyümölcsnév fordul elő. Van, ahol csupán a jelentést közli, sok helyütt azonban eredetmagyarázattal is szolgál, amely terület számomra a legkedvesebb a frazémákat illetően. Köztudott, hogy a magyar nyelv igen gazdag szólásokban, közmondásokban, szóláshasonlatokban (állandósult szókapcsolatokban), amelyeknek egy része csak magyar nyelvterületen él, mások nemzetközinek mondhatók, jó néhány bibliai eredetű. Hogy valóban kimeríthetetlen tárházról van szó, azt mutatja, hogy a régi, évszázados kifejezések mellett folyamatosan keletkeznek új szólások és szóláshasonlatok, némelyikük nyelvi kreativitásról, játékosságról árulkodik. Habár ezek vizsgálata is izgalmas, eredetkutatás szempontjából még érdekesebbek az egy-egy régi szokást, letűnt szemléletet, művelődéstörténeti, néprajzi jelleget megőrző szókapcsolatok, amikor olyan mozzanatot őriz meg a nyelv, amely valamikor elevenen élt a nép körében, mára már azonban kiveszett, és a kezdetben szó szerint értendő kifejezés átvitt értelművé vált. Rovatunkban is már feldolgoztunk számos ilyen kifejezést, azt kutatva például, hogy mi az ebrúd (kiebrudal), a fakép (faképnél hagy) stb.

A Nincsen rózsa tövis nélkül című kiadvány a Bevezető tanúsága szerint egyaránt tartalmazza a magyar nyelv ősi, évszázadok óta a mai napig használatos szokásmondásait, a régebbi gyűjtésekből származó nyelvjárási kifejezéseket, sőt a szerző külön figyelmet szentelt a mai köznyelvre jellemző fordulatoknak, a szlenges kifejezéseknek. Minthogy a szleng általában szívesen él a szókimondó, akár durva kifejezésekkel, esztétikai megítélésüket külön jelöli a szócikk. Habár ezek is a nyelv részének tekinthetők, csak bizonyos szempontok alapján kerülhettek bele a gyűjteménybe, sokukról ugyanis egyelőre nem dönthető el, hogy „szótáréretté” váltak-e, pl. a Kevés vagy, mint X-ben az Y szerkezetre épülő mondatok (Kevés vagy, mint vöröshagymában a proletár öntudat). A málna címszó alatt megtalálhatók a bedől, mint maci a málnásba, bevisz a málnásba, besétál a málnásba kifejezések, mindhárom a szleng stílusjelöléssel, közvetlen forrásuk pedig feltehetően az a vicc, amelyben a nyuszika átcsalja a medvét a folyó másik partjára, csak hogy megmutassa neki, milyen helyes kis málnás van a túlparton, ahonnan a maci jött.

Ahogy említettem, számomra a legizgalmasabb terület a régebbi állandósult szókapcsolatok eredetvizsgálata, mert ahogy az alábbi szócikk is példázza, előfordul, hogy nyelvtudósaink ma sem jutottak végleges megállapodásra egy-egy szólás keletkezését illetően.

Vigyorog, mint a fakutya

Kemény Gábor szerint noha e szóláshasonlat Szily Kálmántól O. Nagy Gáborig egyike a legtöbbet magyarázott szólásainknak, pontos eredete még ma sincs eldöntve. Van olyan meglehetősen valószínűtlen magyarázat Horpácsi Illéstől, amely csupán egyetlen, Dugonics gyűjteményében található elszigetelt szóláson alapul (mindég nevet, mint a fakutya az oltáron). Eszerint a pogány magyarok áldozati oltárának a sarkán állhatott valami fából faragott, vicsorító kutyabálvány annak szimbólumaként, hogy a jó istenségekkel szemben hatástalan a kutyába képzelt gonosz szellem erőfeszítése, fogvicsorítása, „vigyorgása”. Más elképzelés szerint a fakutya szó fa előtagjának átvitt értelme adhatja meg a magyarázatot. A fa ugyanis számos kifejezésben előfordul negatív tulajdonságok (hallgatás, némaság, értéktelenség, hitványság, hamisság stb.) jelképeként (vö. fabatka, fajankó, fafejű vagy a régies hallgat, mint a fa hasonlat). A fakutya így olyan kutya lehetett, amely nem ugat, csak vigyorog, ártatlannak tetteti magát, ám valójában rosszindulatú és hamis (vö. amelyik kutya ugat, az nem harap.). Az ilyen rosszindulatú, hamis emberre szokták azt mondani, hogy Te hamis kutya! Megint mások úgy gondolják, hogy a fakutya fából készült tárgy, amely régen négy jelentésben is használatos volt: a) ’a házak oldalát a kocsik nekiütődésétől védő cölöp’, b) ’szekérkerék megkötésére szolgáló és a lejtőkön folyamatosan csikorgó kis favályú’, c) ’a bognárok cifrára festett, fából faragott cégére, amely a nevető ember szájához hasonlít’, d) ’fából készült, nyitott szájformához hasonlító sarokfogóval rendelkező csizmahúzó’. E négy jelentés közül leginkább csak a ’csizmahúzó’ jelentés kapcsolható a szóláshasonlathoz. A vigyorog ige ugyanis már a régi nyelvben is azt jelentette, hogy ’száját dísztelenül széthúzva s fogait kimutatva csúnyán nevet’, így az a magyarázat tűnik a legvalószínűbbnek, hogy a kifejezés a mindig nyitott szájú, vagyis „vigyorgó” csizmahúzóra utal.

*Bárdosi Vilmos: Nincsen rózsa tövis nélkül. Növény-, virág- és gyümölcsneves szólások, közmondások szótára. Budapest, 2019, Tinta Könyvkiadó.