Ana Brnabić, a köztársasági parlament úgy véli, hogy erőszakhoz folyamodhatnak a diákmozgalom képviselői, ha a választásokon a Szerb Haladó Párt (SZHP) és az ellenzék között szoros eredmény születik.
Belföld
Nenad Vujić igazságügyi miniszter bejelentette, munkacsoport alakult az igazságügyi törvénycsomag módosításának előkészítésére, összhangban a Velencei Bizottság szakértőinek ajánlásaival.
A minisz...
Innovációs programot írtunk alá azzal az országgal, amely a legsikeresebb az innováció, a csúcstechnológia és a mesterséges intelligencia terén – mondta tegnap Aleksandar Vučić államfő, miután tárg...
Legkésőbb november 29-ig meg kell tartani az országban a nemzeti tanácsi választásokat – mondta Fremond Árpád, a Magyar Nemzeti Tanács elnöke tegnap reggel a Szabadkai Magyar Rádió Napindító című r...
Véglegessé vált a Vajdasági Magyar Közösség Mesterséges Intelligencia Stratégiája – közölte dr. Pásztor Bálint, a Vajdasági Magyar Szövetség elnöke a Facebook-oldalán.
A köztársasági képviselőház tegnap megszavazta a tavaszi ülésszak második ülésének mind a 40 napirendi pontját, köztük azt a három kereskedelmi törvényt is, ami a polgárok interneten történő vásárl...

