2024. április 16., kedd

Sem a diákok, sem a szülők nem kértek bocsánatot a trsteniki, bántalmazott tanárnőtől

Hatalmas visszhangot váltott ki a sajtóban Marija Stevanovićnak, a trsteniki Műszaki Iskola angol szakos tanárnőjének esete, aki alól a diákok kihúzták a széket. A pedagógus most megszólalt az üggyel kapcsolatban. Közölte, hogy meghatotta kollégái támogatása, majd hozzátette, hogy a szakszervezetek továbbra sem állnak meg. Elmondta, hogy a három diák közül senki, sem szüleik, de még az osztály többi tanulója sem kért bocsánatot tőle – írja a Nova.rs a Danas napilapra hivatkozva.

– Sokat kell még tenni nemcsak a pedagógusok védelmét illetően, hanem státuszuk egészét illetően. Apró lépések már történtek, és látható, hogy Szerbia, kis mértékben ugyan, de készen áll a gyógyulásra – mondta Marija Stevanović azzal kapcsolatban, hogy pedagógusok ezrei – a vele való szolidaritás jeléül – a múlt héten tüntetésbe kezdtek, és felemelték szavukat az iskolai tanárok elleni erőszak megállítása érdekében. Stevanović jelenleg betegszabadságon van, ezért nem vett részt az egyórás figyelmeztető sztrájkban, amelyet a Szerbiai Oktatási Szakszervezethez tartozó kollégái szerveztek. Amint arról korábban hírt adtunk, a trsteniki Műszaki Iskola két harmadikos diákját a tantestület döntése értelmében kicsapták az iskolából, harmadik társukat a szülők iratták ki az oktatási intézményből. Mint ismeretes, tanórán egyikük kihúzta a széket az angol szakos tanárnő alól, két társa pedig felvette az esetet, és a közösségi médiában ezt „közkinccsé" is tette.