2024. március 28., csütörtök

Mbappé-parádéval búcsúztatták a lengyeleket a franciák

Bár két fontos európai futballnemzetről van szó, Franciaország és Lengyelország 27 éve találkozott utoljára tétmérkőzésen a vb mostani nyolcaddöntője előtt. Mindazonáltal egyértelmű volt, hogy az utolsó csoportmeccsen már pihenő franciák és a csak jobb gólkülönbséggel továbbjutó, az alapcsapaton alig változtató lengyelek közül ki számít esélyesebbnek. Az első negyedórában már Tchouameni és Dembélé is veszélyes lövést eresztett el Szczęsny irányába, de a legnagyobb gólveszélyt ezt követően mégis a lengyelek okozták, amikor Zieliński közeli lövését hárította Lloris, majd a kétszeri ismétlést a védők mentették. A félidő végére viszont előnybe került a többet támadó csapat: Mbappé passzára érkezett a védőjét lerázó Olivier Giroud, aki a lapos lövésre számító Szczęsny felett ellőve megszerezte a hazájában történelmi fontosságú találatot, hiszen 52. válogatottbeli góljával átvette a vezetést a francia örökranglista élén Thierry Henrytól.
A fordulás után már igyekeztek támadóbb szellemben játszani a lengyelek, veszélyesebbek azonban nem lettek. Ellenben a túloldalon Mbappé kétszer is megvillantotta zsenialitását nagyon hasonló szituációkból, csak egyszer a rövid, egyszer pedig a hosszú felsőbe lőtt el az előtte sokasodó védőkre fittyet hányva, ezzel a góllövőlista élére repülve, na meg eldőntve a mérkőzést.
A hosszabbításban még kaptak egy jogos tizenegyest a lengyelek, miután Dayot Upamecano kezezett kapura tartó labdánál. Robert Lewandowski állt oda, akinek lövését könnyedén fogta Lloris – ám miután a kapus tulságosan előremozdult a gólvonalról, megismételtette a rúgást a játékvezető. A lengyel sztár ezt már bevágta, ezzel 3:1-re szépített és jó szájízzel búcsúzhatott csapata a tornától.

Nyitókép: Beta/AP