„A mögöttünk hagyott bő 15 évnek a nemzetpolitikája, azaz a több mint 1,1 millió új magyar állampolgár, valamint az, hogy sok területen – a határ egyik és másik oldalán – egységes gazdasági térsége...
Belföld
Aleksandar Vučić kijelentette, hogy az állam az elmúlt tizenkét évben 5.873 embert küldött külföldre gyógykezelésre. Hangsúlyozta, hogy jelentős összegeket fordítanak a gyermekek számára biztosítot...
Az Európai Unió mindenekelőtt békeprojekt. Ezért fontos ebben a pillanatban folytatni az európai intézmények, a párbeszéd és az együttműködés erősítését. A hosszú távú biztonságot Európában nem leh...
A Kúla községben tett hivatalos látogatását két sikeres, családi alapokon nyugvó vállalkozás felkeresésével kezdte a tartományi képviselőház küldöttsége. A dr. Juhász Bálint házelnök vezette delegá...
Dr. Pásztor Bálint, a Vajdasági Magyar Szövetség (VMSZ) elnöke a Facebookon gratulált Dr. Pásztor Bálindolnának Kossuth-díjához.
Az elkövetkező hét napban az eurodízel literjéért 208 dinárt, míg a benzinért 186 dinárt kérhetnek el a szerbiai töltőállomásokon.

