2024. március 29., péntek

Tízezer adag hurka-kolbász fogyott el

Disznótoros falu volt Adorján – Csantavéri csapat kapta a fesztivál fődíját

Megható pillanatok is tarkították a tizenegyedik Hurka- és Kolbászfesztivált Adorjánon. Borsos Csaba főszervező szerint amíg valami nem ível lefelé, nem kell rajta változtatni. Ilyen az adorjáni disznótoros fesztivál is. Aztán az élet produkál olyanokat, amik nincsenek betervezve és mégis jut egy kis csavar az eseménybe. Ilyen volt például az, amikor az est fénypontjaként megjelenő, várva várt Magna Cum Laude együttes a színpadra lépett, és a legismertebb, Vidéki sanzon című dalukat a frontember, Mező Misi úgy énekelte el, hogy elvegyült a tömegben, lejött a színpadról és az első sorokban sétálva, testközelből szólt a dal. Ez már csak hab volt a tortán! A fesztivál kora reggel hétkor kezdődött, és már akkor szép közönség gyűlt össze, hogy valamivel később szemtanúi legyenek a hagyományos disznóvágásnak. Előkerültek a zenészek, a disznó pedig a szalma alatt végezte, ahol megpörkölték, úgy, ahogy azt elődeink is tették valaha.

Száztizenhét csapat érkezett szombaton Adorjánra, köztük húsz külföldi. Mindannyian azért jöttek, mert szeretik a disznótort, a hús feldolgozását, de az sem mellékes, hogy Adorjánt is szeretik, ahol tényleg tárt karokkal vártak mindenkit.

Gergely József felvétele

Gergely József felvétele

– Mi, mint szervezők, megteszünk mindent annak érdekében, hogy mindenki jól érezze magát, lehet, hogy ebben rejlik a hurka-kolbász fesztivál sikeressége. Öt kiló húst biztosítunk kemény szalonnával együtt a kolbász elkészítéséhez, valamint a hurkához disznóbőrt, fejet, szívet, nyelvet – magyarázta a szervező. Adorjánon már a fesztivált megelőző héten feszített tempójú munka folyik, hogy erre a napra minden tökéletes legyen, és ez így is volt szombaton. – Kilencezer adag kolbászt és ezer adag hurkát osztunk szét ingyen a látogatóknak. Mivel 117 csapat nevezett be, 117 disznót le kellett vágni a belsőség miatt, de a feldolgozásra, az ingyenes hurkához és kolbászhoz még huszonötöt kellett levágni – mondta Borsos Csaba, akitől megtudtuk azt is, hogy hatezer eurós nyereményalap volt, amivel jutalmazták a legjobb hurkák és kolbászok készítőit. Egy tonna brikett, eke, bicikli is volt a nyeremények között. És a résztvevő csapatok pedig főztek, daráltak, gyúrtak, sütöttek, ízesítettek. Közben a zenészek húzták a talpalávalót. Egész nap egymást váltották a színpadon a lakodalmas zenekarok, de a csapatok közé is kivonultak, és egy-egy jókedélyű társaság fülébe is húzták a muzsikát. Alapozták a hangulatot, közben pedig a kilátogatók érkeztek folyamatosan Adorjánra. Ilyenkor mindig megsokszorozódik a népesség, többen vannak, mint amennyien itt laknak. Nem is csoda, mert nemcsak ingyen lehetett jóízűt enni, hanem a kirakodóvásárban is szinte mindent be lehetett szerezni. A hústól kezdve a sajton keresztül az adventi díszekig még traktorvásárlásra is adhatta a fejét az, akinek jobban meg volt tömve a zsebe. De aki csak egy lángost vagy kürtőskalácsot evett volna, vagy helyi termékek közül válogatott volna, arra is volt mód. Egy jól megtervezett és felépített, bejáródott fesztiválról van szó, melynek megvan a saját közönsége, és ami egyedülálló a környéken. A lényege a hagyományaink megőrzése mellett a közösségi élmény. Sokan pedig arra is törekednek ilyenkor, hogy megmutassák gasztronómiai jártasságukat. Ahogy a tizennégy tagú zsűri elnöke, Varbai András elmondta, volt már olyan év is, amikor fahéjas hurkát kóstoltak, de szerinte a legjobb a hagyományos íz.

– A zsűritagok egész Kárpát-medencéből érkeztek ide Adorjánra, hogy megtalálják az idei év legjobb kolbászát és hurkáját. A jó hurka és kolbász tájjellegű. Az észak-bácskaiak sót és borsot használnak, a bánátiak a hurkába már például tesznek lestyánt is. A kolbász Bácskában sót, borsot, pirospaprikát, fokhagymát és köménymagot tartalmaz, míg Bánátban nem tesznek bele pirospaprikát. Nagyon nehéz dolgunk van minden évben azért is, mert száznál is többet végig kell kóstolni, de azért is, mert jobbnál jobb mintákat kapunk – mondta a messze földön híres mesterszakács.

Adorjánon főszerkesztőnk, Varjú Márta és fotósunk, Gergely József átvette Borsos Csaba ajándékát, a drónt, mely új távlatokat nyit meg a munkánkban

Adorjánon főszerkesztőnk, Varjú Márta és fotósunk, Gergely József átvette Borsos Csaba ajándékát, a drónt, mely új távlatokat nyit meg a munkánkban

Aztán délutánra sikerült is elbírálniuk az összes benevezett hurkát és kolbászt, melyek közül úgy ítélték meg, hogy a csantavéri Orovec János Maja nevű csapata kaphatja meg idén a fesztivál fő díját.

A vajdasági közélet képviselői, mezőgazdasági szakemberek és politikusok voltak jelen Adorjánon, elismerve ezzel az esemény sikerességét, az együvé tartozás és a hagyományok megtartásának fontosságát. Balázs Pali, a Jó Laci betyár, a Magna Cum Laude pedig sztárvendégként, az anyaországból járultak hozzá ahhoz, hogy valóban mindenki gondtalanul töltse el a november végi szombatját, mintegy megkezdve ezzel a disznótorok időszakát, melynek még mindig nagy hagyománya van szűkebb környezetünkben, amit Adorjánon, úgy tűnik, szerencsére nem csak ugyanolyan fontosnak tartanak, hanem tesznek is érte!

Nyitókép: Adorjánon minden a hurkáról és a kolbászról szólt (Fotó: Gergely József)