2022. december 3., szombat
VÍZILABDA

Madaras Norbert az új magyar elnök

A kétszeres olimpiai és világbajnok Madaras Norbert lett a Magyar Vízilabda-szövetség (MVLSZ) elnöke. A szervezet szombaton, a Duna Arénában tartotta rendkívüli közgyűlését, amelynek egyetlen előre tervezett napirendi pontja volt az új elnök megválasztása. A 42 éves Madarast egyetlen jelöltként nyílt szavazással, egy tartózkodás mellett 2024. október 22-ig bízta meg a tagság a szövetség vezetésével.
Madaras játékosként két olimpiai bajnoki címet szerzett, a magyar vízilabda egyetlen kétszeres világbajnoka, négyszeres Bajnokok Ligája-győztes. Sportvezetőként is sikeres a pályafutása, 2018-tól vezette a Ferencváros vízilabda-szakosztályát, a csapattal a magyar bajnoki címek és kupagyőzelmek mellett BL-sikernek is örülhetett. Évek óta a szövetség és a liga alelnökeként dolgozott, és tagja volt az MVLSZ utánpótlás-bizottságának.

Az új elnök a közgyűlésen kifejtette, nagyon motiváltnak érzi magát, és mivel évtizedek óta a sportágban él, úgy érzi, rendelkezik olyan tapasztalatokkal, amelyek alkalmassá teszik az elnöki feladatra. Hangsúlyozta, hogy szeretne néhány dolgot megváltoztatni, de mivel a váltás a szezon közben történt meg, ezek nem lesznek radikális módosítások. A fő céljának a vízilabda eredményességének megtartása mellett azt tartja, hogy alkossák meg a szövetség hosszú távú stratégiáját, amelyben megfogalmazzák, hogy hol tartanak most, és hová szeretnének eljutni. Fontosnak nevezte még, hogy a szövetség hatékonyan, a XXI. századi követelményeknek megfelelően működjön, a sportágnak biztosítsa a sportszakmai hátteret, a megfelelő versenyeztetést, valamint egy objektív, motiváló rendszert dolgozzanak ki. Végül arról is beszélt, hogy szeretné, ha a vízilabda nézettségben és népszerűségben is felzárkózna más csapatsportágakhoz.

Madaras Norbert játékosként és sportvezetőként is bizonyított (Fotó: MTI)
Madaras Norbert játékosként és sportvezetőként is bizonyított (Fotó: MTI)

Vári Attila, az MVLSZ eddigi elnöke október 14-én jelentette be, hogy egyéb feladataira tekintettel lemond tisztségéről. A leköszönő elnök a közgyűlésen tartott beszédében kiemelte: büszke az elmúlt négy évre, hiszen az utánpótlás területén számos sikert értek el, 2018 óta rekordszámú nemzetközi eseményt rendeztek, valamint új létesítményeket adtak át, illetve régieket újítottak meg. Szerinte a szövetség gazdasági helyzete stabil, és a működése 2024-ig akkor is biztosított, ha addig semmiféle új bevétel nem érkezik. (MTI)

NŐI BAJNOKOK LIGÁJA

Háromból három

A magyar és a görög csapatok tökéletes mérleggel zárták a Bajnokok Ligája selejtezős körét, miután mindkét nemzet 3-3 indult csapata feljutott a főtáblára, de a két olasz és holland gárda sem hibázott. Egyedül a spanyoloknál történt szépséghiba, miután a harmadik csapatuk, a Terrassa elbukott.

A selejtezőkből továbbjutott csapatok: Mataro (spanyol), Vouliagmeni (görög), ZVL (holland), Glyfada (görög), Eger (magyar), De Zaan (holland), Padova (olasz), Barcelona (spanyol), FTC (magyar), Roma (olasz), Dunaújváros (magyar), Ethnikosz (görög).

Nyitókép: Madaras Norbert játékosként és sportvezetőként is bizonyított (Fotó: MTI)