2024. március 28., csütörtök
NEMZETI TANÁCSI VÁLASZTÁSOK 2022

Holnap végeredményt hirdethetnek

A nemzeti tanácsok alakuló ülését az eredményhirdetést követően 20 napon belül tartják meg

Ideális esetben a Köztársasági Választási Bizottság (RIK) az urnazárást követő 96 órán belül hirdeti ki a nemzeti tanácsi választások végeredményét, illetve teszi ezt közzé a Hivatalos Közlönyben. E szabályra lapunknak nyilatkozva dr. Ladóczki Gyula, a RIK tagja is emlékeztetett, rámutatva arra is, hogy egyelőre nem járt le a 72 órás jogorvoslati határidő. Még nem tudni, érkezik-e kifogás, és ha igen, milyen tartalommal, jegyezte meg dr. Ladóczki Gyula, aki arra is emlékeztetett, hogy a RIK a választás befejeztét követően 24 órán belül közzétette az ideiglenes eredményeket, ezeket azokra a szavazóhelyekre alapozzák, amelyek esetében nincs vitás jegyzőkönyv.

A RIK tagjai a kedden kezdték meg a vitás jegyzőkönyvek átnézését, derült ki a beszélgetés folytatásában, mint ahogyan az is, hogy a tagok ezt követően tesznek javaslatot a RIK-nek, hogy bizonyos szavazóhelyeken indokolt lenne-e megismételni a szavazást, vagy egy-egy hiba olyan jellegű, hogy azt ki lehet javítani. A magyar nemzeti tanácsi választás vonatkozásában Ladóczki Gyula kedden délelőtt elmondta, hogy 14 vitás jegyzőkönyv van, ám akkor még nem tudta, hogy ezek milyen okokból kifolyólag, illetve milyen esetleges hibák következtében vitásak.

Egyébként az eredményhirdetés tekintetében a RIK nem egyként kezeli a különböző nemzeti kisebbségi közösségeket, azaz amennyiben bizonyosak esetében adottak lesznek az eredményhirdetés feltételei – míg mások esetében nem –, akkor a testület eredményt hirdet.

A magyar nemzeti tanácsi választás tekintetében a RIK 96,88 százalékos feldolgozottsággal tett közzé részeredményt, ennek értelmében a Magyar Összefogás lista 39.876 szavazatot kapott.

ELŐSZÖR A MANDÁTUMOKAT ÍTÉLIK ODA

Miután a RIK kihirdeti egy-egy nemzeti tanácsi választás végeredményét, három napon belül végzést hoz a mandátumok odaítéléséről a nemzeti tanács tagjainak.

A végzést kézbesítik az illetékes minisztériumnak – ebben a hatalmi ciklusban is az emberi és kisebbségi jogi és társadalmi párbeszédért felelős minisztérium –, és közzéteszik a Hivatalos Közlönyben. A nemzeti kisebbségek nemzeti tanácsairól szóló törvény értelmében a mandátumok a nemzeti tanács tagjainak való odaítéléséről szóló határozat ellen közigazgatási per indítható, az eredmények megjelentetésétől számított 24 órán belül. A Közigazgatási Bíróságnak a keresetről a kézhezvételtől számított 48 órán belül kell döntenie. A nemzeti tanács tagjának a RIK megválasztási bizonylatot ad ki.

ALAKULÓ ÜLÉS 20 NAPON BELÜL

A nemzeti tanácsok alakuló ülését az emberi és kisebbségi jogi és társadalmi párbeszédért felelős miniszter hívja össze, a végeredmények meghatározását követő 20 napon belüli határidőben. Az alakuló ülésen megerősítik, azaz hitelesítik a nemzeti tanácsok tagjainak a mandátumát. A nemzeti tanács tagjai mandátumának megerősítése a nemzeti tanács tagjának való megválasztásáról szóló bizonylat és a nemzeti tanács tagja mandátumának odaítéléséről szóló végzés alapján történik. A nemzeti tanács akkor tekinthető megalakultnak, amikor a nemzeti tanács minden tagjának a mandátumát megerősítik.

Miután megalakul az adott nemzeti tanács következő összetétele, a testület megválasztja elnökét, a Végrehajtó Bizottság elnökét és tagjait, valamint az oktatásért, a kultúráért, a tájékoztatásért és a hivatalos nyelv- és íráshasználatért felelős bizottságok tagjait. A nemzeti tanács elnökét a nemzeti tanács tagjai közül választják meg. A VB elnökét és tagjait az elnök javaslatára a nemzeti tanács a nemzeti tanács tagjai közül választja meg. Az oktatással, kultúrával, tájékoztatással és hivatalos nyelv- és íráshasználattal megbízott bizottságokba a nemzeti tanács olyan szakértőket is megválaszthat tagnak, akik rendelkeznek a megfelelő tudással és tapasztalattal a bizottság hatáskörébe tartozó területeken, ám nem tagjai a nemzeti tanácsnak.